A végbél környékének tisztítása elég sarkallatos pontja a proktológiának. Nagyon sok panasz, főleg viszketés, váladékozás alakul ki akár aranyér vagy más végbélbetegség nélkül is. Kérdezhetnénk, hogy miért, hiszen amíg nem köszöntött be a fürdőszoba áldott korszaka, az európai társadalomban nemigen volt szokás a lavóros mozsdást minden székelés után, netán naponta az alfélre is kiterjeszteni. Az okoskodás részben jogos, de az igazságnak azonban legalább két oldala van.
De minek is foglalkozzon vele az, aki semmilyen panaszt nem érez? A válasz erre egyszerű, jobb megelőzni a problémát, mint mikor baj van, „rohanni a pénzünk után”. Köztudott, hogy egy beteg szervet, embert sokkal nagyobb „véráldozatok” árán lehet csak rendbe tenni, mint egészségesen megőrizni.
Alaki problémák
Ha megnézzük a négylábú állatokat, láthatjuk, hogy a végbélnyílás közvetlenül a „szabadba”, a testfelszínre nyílik. Mi kétlábra álltunk, a végbélnyílás a lábunk közé került. Ráadásul a zsírraktárak feltöltésével a farpofák szépen „körbenőtték” a nyílást. Sokaknak ráadásul a végbélnyílás egy kúp alakban táguló „barlangba” jut, mely külső kijáratáig a hossza akár 3-5cm is lehet. Ennek a barlangnak a tisztulási nehézsége már maga élethosszig tartó problémák alapja lehet.
Az összefekvő bőrfelületek könnyen bepállnak még tiszta állapotban is. Bacik, gombák kezdik el orgiájukat a kellemesen meleg, kissé nedves környezetben, főleg akkor, ha még ehető maradékot is találnak. Rajta ülünk, a felületek egymáson el nem mozdulnak, a legtöbbünknék ugyanis a fenekünk a munkaeszközünk. Ráadásul a végbél annak tisztasága érdekében minimálisan is, de váladékozik, izzad. Az izzadságban megjelennek az étkezéssel bevitt, a bőrt ingerlő fűszerek, adalékanyagok is. Így aranyér nélkül, akár az egészséges végbél körüli bőr is idővel érzékenyebbé válhat.
Tisztítás
Székeléskor a végbél környéke nem maradhat tiszta, annak nem beszennyeződése gyakorlatilag képtelenség. Hiába húznánk szét a farpofákat, furán guggolhatunk, akkor sem, de ezeket a praktikákat sem tesszük a mindennapokban.
Ahogy látom, az állatok tiszták, de rendszeresen azt a tisztálkodási aktust gyakorolják, amit mi esetleg csak egymásnak ajánlanánk fel. Persze, ne vegye ezt senki sem bíztatásnak!
A papírral való törléssel se legyen senkinek semmilyen illúziója! Az apró „morzsákat” csak szétkeni, buzgó használata viszont a finom bőrt sérti meg, behatolási kaput nyitva meg a kórokozóknak. Valahogyan egyéb módon is tisztítani kell, nincs mese.
Gyakran találkozom viszont azzal rendelésemen, hogy a páciensek hajlamosak a végbél túlzott tisztán tartására, amivel könnyen átesnek a ló túloldalára. Nedves, vegyszeres (mintha a kamillaillatnak gyógyító hatása lenne) papírtörlő, majd mosás kívül, zuhany belül akár valamilyen antibakteriális mosakodóval, aranyérkrémes pakolás, kúp, stb. Mindezek hajlamosítanak a normális bőr védekezőrétegeinek teljes tönkremenetelére, a bőr védtelenné, allergiára, gyulladásra, fertőzésre hajlamossá válik. Ilyenkor mi jön? Még több krém, még spécibb mosakodó, stb., hiszen biztos nem voltam elég ügyes.
Betegség
Plusz: a legtöbb végbélbetegség (aranyér, bőr- és bélgyulladás, végbélrepedés, de szinte bármilyen elváltozás) talán észre sem vehető váladékozást okoz, vehetjük ezt a természetes izzadás fokozódásának is. Ilyen esetben a bepállás, az irritáció még fokozottabban jelentkezik.
Megoldás?
Mostanra eljutottunk odáig, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan lehetséges az, hogy ne okozzon panaszokat bárkinek is a végbélnyílás és környéke.
Azért sok mindent tehetünk eme nemes cél érdekében székelés előtt, közben és után is. Lássuk, mik ezek!
Először is normális, nem irritáló, kellően puha, de nem folyós székletet kell produkáljunk. Ehhez étkezési, életmódi változások kellhetnek. Az eredményt nem adják ingyen, és az ár főleg nem pénzben fizetendő. A tudatos változás ára az erőfeszítés (persze nem emberfeletti), és a kitartás. A változtatást érdemes úgy elkezdeni és végigvinni, hogy a mindennapi életünkbe a lehető legjobban lehessen beleilleszteni, hosszú távon úgyis csak ez működhet.
Másodszor meg, úgy kell a székelést lebonyolítani, hogy a lehető legkevesebb baleset történhessen meg, ezzel biztosítsuk a széklet akadálytalan kijutását anélkül, hogy ebbe mi is belegebednénk. Erre különböző technikák vannak mind a testtartást, mind az izmok (rekesz-, has-, és záróizmok) használatát tekintve.
Harmadszor, a tisztálkodást kell a lehető „legfenékbarátibb” módon megoldani. Ez persze sem a tisztulás teljes hiányát, sem a habkővel való dörzsölést, fertőtlenítést nem jelent.
Hogyan valósítható ez meg a gyakorlatban?
A szerintem követendő, a mindennapi életbe hosszútávon is beilleszthető praktikákat összegyűjtöttem, leírtam, bárki által megkapható. Annak ellenére, hogy a téma nem hollywood-i, nagyon sok lelkes visszajelzést kaptam már róla. Ezért is bátorkodom mindenkinek ajánlani, sokak váltak panaszmentessé kizárólag ezek betartásával is.
Az iromány, melynek rendkívül fantáziadús és lelkesítő, bestceller gyanús címe „A helyes székelési szokások elsajátítása”, az Aranyér blog bővített cikkeivel, feliratkozással megkapható ide kattintva.>>
Kívánok szép napot, jó egészséget.
dr. Bánfalvi Péter
sebész adjunktus, proktológus
„A gyógyító gondoskodás™”
www.aranyeresseg.hu
.
Proktológus vagyok, aranyér és más végbélbetegségek gyógyításával foglalkozom. Budapesti és székesfehérvári rendelésemen sokszor tapasztalom,hogy a páciensek mások (ismerősök, internet, reklámok) tanácsai, félinformációi nyomán sokszor többet ártanak maguknak,mint ha semmit sem tennének.Ezért úgy gondoltam,hogy erről a sokak számára ciki, talán tabu témáról is lehet ismeretterjesztő blogot írni, bármiféle gyógyszer, szolgáltatás tukmálása nélkül. Olvassa egészségére!
Legnépszerűbb cikkek aranyér témában
Aranyér és más végbélbetegségek
Tanácsok aranyér problémákra
- 7 dolog, melyet mindenképpen tudnia kell proktológiai vizsgálat előtt
- Biztos, hogy aranyér okozza panaszaimat?
- Miért bánjunk kíméletesen a végbél környékével akár aranyér nélkül is?
- Aranyér, gyulladás és a rút kiskacsa? Ez meg mi?
- Az eszményi proktológia
- Az aranyér és a sport
- „Ha elmúlik karácsony...”, szép emlék, ne fájdalom maradjon.
- Áció, Ráció, Edukáció, avagy mit (ne) tegyünk aranyérrel nyári melegben
- „Itt jön a jó Biri néne”, avagy a legtöbb tanács annyit ér, amennyibe kerül (vagy annyit sem)
- A víz jótékony hatása „alulról”, avagy a kút fenekéből nézve
Az aranyér kezeléséről
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
31 megjegyzés:
Tisztelt Doktor Úr,
Novemberben voltam Önnél, ahol kiderült, hogy egy banális külső aranyerem van, amit az Ön által javasolt Pleridun Forte kenőcs kb egy hónap alatt rendbe is tett, köszönet érte.
Néhány napja újra viszket a fenekem, de nem úgy mint korábban, hanem inkáb "bőrgyógyászati" jelleggel, pici fehér pöttyök vannak a végbélnyílás környékén, napról napra több. Más tünet nincs, nem fáj, nem vérzik, csak attól tartok, hogy nehogy tovább fertőződjön befelé.
Kell ezzel valamit csinálni vagy majd elmúlik? Addig is a sportolás (tenisz, foci)szüneteljen vagy nyugodtan lehet?
Köszönettel
Gyula
Tisztelt Doktor Úr! 2009 április óta vannak fájdalmaim, amit először aranyérnek gondoltam és krémekkel kezeltem. Júliusra viszont kialakult egy tályog és nyilvánvalóvá vált, hogy másról van szó. Akkor a tályogot sebészeti úton kifele nyitották meg és kitisztitották. Ezután három hétig lábra sem tudtam állni, visszamentem az ügyeletre, ahol közölték, hogy kialakult a sipoly. Eltelt újabb pár hét, ezalatt különböző vizsgálatokon estem át (végbéltükrözés, ultrahang, kontrasztanyagos röntgen vizsgálat, végül CT) a sipolyon kivul minden negativ volt. A műtétet viszont nem tudtak hagyományos sebészeti alkalmazással megoldani (felnyitassal), mert a sipoly belso jarata tul magasan helyezkedik el, ezert csak gumigyurut helyeztek el. Majd ket honap mulva egy specialistahoz kerultem, aki szinten tul kockazatosnak tartotta a hagyományos módszert, ezért a ragasztós módszert választotta. Erre még karácsony előtti napokban került sor, a mútét után jobban voltam, de két hete ismét fájdalmaim vannak és még mindig észlelek szivárgást.
Nagyon el vagyok keseredve, 31 éves nő vagyok, aki szeretne gyereket és az állandó fájdalomtól lassan úgy érzem idegileg is felőrlődöm.
Ezelőtt ilyen jellegú panaszaim soha sem voltak és székrekedéssel sem küzdöttem, de azóta gyakoriak a hasmenések is. Sajnos nem tudom önt személyesen felkeresni, mert külföldön élek, de ismerősöktől hallottam önről és nagyon tetszenek az interneten elérhető cikkek. Nagyon szeretném Önnel felvenni a kapcsolatot telefonon, vagy e-mailben. Nagyon érdekelne a véleménye, hogy ha túl leszek a fisztula dolgon akkor mi lehetett a baj forrása? Mit tehetek, hogy a végbelemen lévő kitüremkedés eltünjön és fájdalom mentessé váljon? Tudom, hogy igy távolból nagyon nehéz, és sok a kérdés, de higgye el, hogy ez minden gondolatom. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Anita
U.I.: Nagyon tetszik a blog kezdeményezése és irásai. Sok elégedett pácienst és jó egészséget kivánok.
Kedves Gyula!
Jól gondolja, ez a gyulladás, fertőzés valóban más, tényleg érdemes egy bőrgyógyászt felkeresnie.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Kedves Anita!
Az elhúzódó fájdalom gyaníthatóan záróizomgörcsöt vagy/és végbélrepedést jelez, hogy a tályog ezután vagy ezelőtt lett, már nehezen kideríthető. Valószínüleg ettől fáj ez így még.
A hasmenés viszont inkább vastagbélgyulladásra utal, ettől mind tályog, sipoly, mint végbélrepedés kialakulhat.
Az Ön által felsoroltakból a vastagbéltükrözés hiányzik, ezen szerintem az Ön esetében érdemes lenne túlesni. A záróizomgörcsöt nyomásméréssel lehetne feltárni.
A szivárgás mindezektől kialakulhat, de valóban előfordulhat, hogy a sipoly nem gyógyul rendesen.
Távolból ennyi, tehát vastagbéltükrözés, végbélnyomásmérés.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Tisztelt doktor úr!
Két hónapja a két farpofám közt,naponta többször érzek olyat mintha beizzadna és a szőr összeragadna tőle.Aztán ez az érzés magától elmúlik rövid időn belül.Ha olyan helyen vagyok és
megtörlöm,színtelen és szagtalan nedvesség van ott.A székletemmel semmi gond.Nem is véres nem is nyákos.Még egy kellemetlen tünet a viszketés amely szinte kizárólag csak a hajnali órákban jelentkezik.Ezek a tünetek egyik nap gyakrabban jelentkeznek,a másik nap ritkábban.Talán olyan is volt hogy semmi sem történt.
Had tegyem ezekhez hozzá,hogy a tisztálkodással nincsenek problémáim.
Kerem válaszában írja meg ,hogy Ön mire gondol.
Köszönöm!
Gabcsi
Tisztelt doktor úr!Van még valami amit elfelejtettem a viszketés mellett tünetként említeni-talán azért mert ezt nem lehet fájdalomnak nevezni.-A két farpofám "vágány" felőli részén,mintha valamiféle feszítő vagy talán inkább zsibbadó érzésem lenne,de csak alig érezhetően és viszonylag ritkán.
Köszönöm
Gabcsi
Kedves Gabcsi!
Panaszai lehet, hogy tályogra, sipolyra vezethetők vissza, ami sajnos sokszor semmi egyéb panaszt nem okoz. Erről külön cikkem szól "Tályog, sipoly..." cimmel, olvassa el.
Lássa szakember, proktológus, ezt ki kell zárni.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
tisztelt dr úr nekem 2008 ota van ojan panaszaim hogy véres volt a székletem de ijen élénk piros akor nagyon megijetem elmentem orvoshoz az megvizsgált és aszt monte hogy aranyér patant meg irtki kupot és kenőcsőt akor elismult de azota rendszeresen viszajőn és mikor véres a székletem akor fáj is nagyon nagyon rosz érzéseket tud okozni már néha az az érzésem hogy végbél rákom van én egy 35 éves ember vagyok és 3 gyerek apukája dolgozom és nemtudok mindig orvoshoz járni mert félek hogy a munkahejem báná mit tudna tanácsolni hogy kezejem vagy ha tud valamijen kupot vagy kenőcsőt ami jo kérem adjon tanácsot előre is kőszőnőm
Tisztelt Uram!
Nem hinném, hogy nem előeső aranyér esetén ez okozná a problémát.
Valószínűbbnek tartom, hogy végbélrepedés áll a panaszok hátterében.
Esetleg nem túl forró, testmeleg, sima csapvizes, 5-10 perces ülőfürdőkkel próbálkozhat székelés után, fájdalom, vérzés esetén, az ilyenkor fellépő fájdalmas görcsöt ez oldhatja.
A jobb oldali oszlopban lévő hivatkozásra kattintva többet is megtudhat a végbélrepedés témájáról.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Tisztelt DrÚR!végigolvasva minden betüjét még jobban elbizonytalanodtam hogy mi is az én valamim ami már napok óta kinoz!kb 2-3 havonta előjőn mindig nagyobb és fájdalmasabb,és persze tovább is tart!mert miért is ne kinozzon?Jelenleg akkora nint az ujjam nem vérzik nem váladékozik és nem is piros!visszanyomni nem tudom bár az előzőeket még sikerült!székletem soha nem volt rendben van hogy csak hetente egyszer megyek de van hogy minennap de nem kell erőlködnöm!eddig használt a kenőcs igaz hogy orvos nem látott még!de most már 6 napja kinoz és tegnap óta már se ülni sem feküdni nemtudok!ég feszit fáj viszket és mintha a nagy mellett jönnének kissebb kitüremkedések is!mi tehetek hogy enyhitsem amig orvoshoz jutok?????mert ezt már nem uszom meg nélküle!várom mielóbbi válaszát köszönettel:Andrea u.i:38 éves vagyok és nem vagyok túlsúlyos és állómunkát végzek!
Kedves Andrea!
Többféle betegség okozhatja a gondot, leginkább egy gyulladt bőrnyúlvány állhat a háttérben. Orvos nélkül biztosan nem ússza meg, ha húzza a dolgot, csak növeli a problémát.
Addig a Hemorid talán enyhíti panaszait.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Tisztelt doktor ur!
Nagyon megijedtem az előbb.Nagydolgomat végeztem és a végén a víz a vécében(elnézést) tiszta piros volt.Szülés után aranyerem van,pár évvel ezelőtt meg is vizsgáltak ezen a téren.Kérdésem az lenne,hogy ilyen nagy mennyiségű vér jöhet az aranyértől vagy valami más lehet a háttérben.A végbélnyílásnál még most is fáj,ég.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt doktor ur!
En irtam az elobbi levelet is.Idokozben felkerestem a csaladi orvosomat,aki kezzel megvizsgalt es azt mondta aranyerem van,de nem is olyan csunya.Ot nem is ez a nagyfoku verzes(csorgott a ver a vegbelembol,mint a vizelet,csak rovid ideig)ijesztette meg,hanem az a teny,hogy ritkan jarok vecere.Detralexet kell szednem het napig es a szekletemet rendezni.
Kerdesem az lenne,hogy on szerint kellene-e eroskodjem es elmennem belgyogyaszhoz(nalunk sajna nincs proktologus) vagy bizzak a csaladorvosomban?Masnap ketszer voltam vecen es egyre csokkent a ver mennyisege.
Andrea
Tisztelt Doktor Úr !
Voltam Önnél, megállapította ,hogy bégbél repedésem van. Kaptam mindent kenőcs, kúp, torna Köszönöm, rendben is voltam .Most azonban 30 év után ,6 hete lemondtam a cigarettáról ami újabb székelési problémákat okozott .Sajnos, nem tudom hogyan tehetném rendbe a normális székelést. Az étkezésem gyümölcs, müzli stb. két naponta futok, mindent próbálok betartani.Vettem a Yukka kapszulát amitől minden rendben is volt, de nem tudom meddig lehet szedni.Abba hagytam újra kezdődik a gond !Az Ön által felírt kúp, kenőcs használ de ennek soha nem lesz vége? Meddig kenegethetem ?
Mit tegyek ? Előre is köszönöm a válaszát.
Márti
Tisztelt Doktor Úr!
27 éves vagyok, gyermekem még nincs. Körülbelül egy éve kezdődtek a panaszaim és általában csak a menstruációm idején jön elő. Amikor is a végbelemben erős nyomást érzek (késszúrás jellegű), ha leülők, illetve széklet űrítésnél az alhasam is görcsöl. Egyébként a székletem nem véres és eddig egyszer fordult elő, hogy kitüremkedett egy újjhegynyi rész. Ön szerint mi lehet a probléma? Bár gondolom orvost is célszerű lenne felkeresnem. Válaszát előre is köszönöm. Katalin
Kedves Hölgyem!
A végbélvérzést sokféle probléma, aranyér, végbélrepedés, gyulladás, daganat, stb. okozhatja.
Ha a végbélvérzés vissza-visszatérne, érdemes egy jó szakembert, proktológust felkeresnie.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Kedves Andrea!
Egy ujjal való vizsgálat a probléma kiderítéséhez nem elégséges. Ezért érdemes lenne továbbmenni, ha proktológus nem elérhető, vizsgálja meg gasztroenterológus!
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Kedves Márti!
A "kedvencem" a keserűvíz, recept nélkül sokféle kapható a patikákban. Ha a dolog nem rendeződik (a nikotinról egy idő után a bél is leszokik), keressen fel egy kontrollra!
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Kedves Katalin!
Sokféle probléma, leginkább végbélrepedés okozhatja a gondot, de lehet akár endometriózis is a háttérben.
Először nézze meg proktológus, de egy nőgyógyászati vizsgálat is szükségessé válhat.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Tisztelt Doktor Úr!Nekem a problémáim,kb:3 hónapja kezdődtek!!!Egy tünetem van,de az elég intenziv!!!A végbél nyilás tájékán,viszket,leginkább éjszaka de nappal is érzem.Orvosnál még nem jártam,mert előbb kiváncsi lennék a Doktor Úr véleményére!!!Tudom sokféle oka lehet a panaszomnak.Egyéb tünet nincs,a székletem rendben van,vérzés,fájdalom,görcsök nincsenek.Azt el kell mondanom,hogy hosszú évekig tanga fehérneműt hordtam,gondolom ez sem tett jót,és folyékony szappant használok a tisztálkodáshoz,amitől ugy érzem ,még jobban elöjön a viszketés.Kérdésem lehet ez e allergia,vagy egy kialakult ekcéma?Probáltam már reparon és canesten kenöcsőt használni,de ezek csak rövöd időre használtak.Válaszát előre is köszönöm!Krisztina
Kedves Krisztina!
Viszketését okozhatja ekcéma, allergia vagy fertőzés is. A folyékony szappant ott felejtse el, leginkább babafürdető krémet (Ung. hydrophyl. FoNo) kérjen ide a gyógyszerésztől. Érdemes lenne vagy bőrgyógyásznak vagy proktológusnak megmutatnia magát, mert az a tapasztalat, hogy ennyi idő után már nem szokott magától elmúlni.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Tisztelt Doktor úr!!!Köszönöm,hogy válaszolt,ismét Krisztina vagyok,én irtam a viszketésről,ami 3 hónapja tart..De sajnos észrevettem egy pici csomót is a végbél nyilásnál,ez gondolom aranyér lehet,ez is viszkethet???De soha nem vérzik,semmi egyéb tünetem nincs,nem fáj,csak viszket.Sajnos ahol lakom,nem tudom kihez fordulhatnék, a Doktor úr tudna ajánlani valakit??Válaszát köszönöm!!!Krisztina
Tisztelt Doktor Úr! Nekem olyan problémám van, ha elmegyek WC-re nehezen tudom kitörülni tisztára ilyenkor zuhanyt veszem igénybe. Úgy látom ,hogy külső aranyerem van. Sokat ülök a munkahelyen és keveset mozgok lehet hogy a záróizmokkal van gond?
Doktor úr tudna ajánlani valamit? János
Kedves Krisztina!
Sajnos, -mivel nem írta, hol lakik- nem tudok senkit sem ajánlani, de viszketés gyógyítására próbálkozzon először bőrgyógyásszal. Az a csomó valószínűleg csak egy bőrduzzanat, ami végbélviszketésnél szinte mindig előfordul, a probléma megszűntekor szépen elsimul.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Kedves János!
Semmi okom feltételezni panaszai alapján, hogy bármi probléma lenne a záróizmokkal.
Ha külső aranyere van, higiénés problémák esetén csak azok eltávolítása hoz eredményt.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Kedves Doktor Úr! Köszönöm, hogy válaszolt! Olyat szeretnék kérdezni, hogy lézeres sebészettel lehet ezt eltávolítani? És milyen árban van egy ilyen műtét kb.? Mennyire hatásos és fájdalmas? Köszönök mindent? János
Kedves János!
A lézer sebészeti használata sok esetben kiváló, de óvom attól, hogy a végbele közelébe ilyet engedjen! Sok esetben látom, hogy a lézer aranyérre való használata maradandó károsodást, végbélszűkületet okoz.
Én egy rádiófrekvenciás elektromos késsel dolgozom, ami szépen gyógyuló, kevéssé fájdalmas sebet hagy, persze a panaszok műtét után egyénileg alakulnak. A műtét az aranyeret véglegesen távolítja el. A beavatkozás ára kontrollvizsgálatokkal együtt általában 25-30 ezer forint között alakul.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Doktor úr! És ha elmegyek önhöz hogyan zajlik a kivizsgálástól a műtétig a folyamat? János
Kedves Doktor Úr!Krisztina vagyok.Erzsébeten lakom,de sajnos,én itt nem ismerek olyan orvost akihez bizalommal fordulnék panaszaim miatt!Esetleg a Doktor úrhoz lehet menni?Ha igen mikor,hol rendel a Doktor úr,és hogy lehet bejelentkezni?Köszönöm a válaszát!Krisztina
Kedves János!
A vizsgálat után, ha nincs sürgős teendő vagy további vizsgálatokra, teendőkre van szükség, "műtendő" probléma esetén ezektől függően műtéti időpontot adunk, nem egyből esünk neki a dolognak.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Kedves Krisztina!
A budapesti és székesfehérvári proktológiai rendelésemről a jobb oldali oszlopban minden kérdésére választ kap.
Üdv:
dr. Bánfalvi Péter
Megjegyzés küldése