2009. február 21., szombat

Aranyérre ható helyi alkalmazású gyógyszerek. I. rész.

A teljes, bővített cikk regisztráció után érhető el!

Végre megszületett a „mű” első része. Ez a „klasszikus” gyógyászati alapanyagokat (-csoportokat) tartalmazza, a második rész pedig az ezekből összeállított készítményeket. A gyógynövény-tartalmúak külön témát alkotnak majd, mert kicsit lazább, gyorsabban változó ez a piac, leírásuk majd a jövő zenéje lesz. Nem azt akarom ezzel éreztetni, hogy kevésbé komolyan veendők, csak azt, hogy most ezeket itt hiába keresik (kivétel: Hemorid). Ezenkívül nem írok tablettákról sem, az is más tészta lesz, majd azt is külön meg- és kisütöm.
Semmilyen anyagi érdekem nem fűződik egyik szer alkalmazásához sem. Remélem a fokozott tagadás érthető, nekem annyit nem ér semmi sem, hogy esetleg hiteltelenné váljak.
A javaslat azt jelenti, hogy milyen tünetre, panaszra való a szer, az ellenjavallat, hogy mire nem tanácsos használni. Az alkalmazás a napi adagokat.
Igyekeztem több oldalról körbejárni a dolgokat (szakkönyv, Internet), sok munkaórám van benne (ha nem is látszik). Beleadtam józan paraszti eszemet (remélem, van belőle), tapasztalataimat, esetleg véleményemet is. Ennek ellenére tartalmazhat hibákat, ezért persze ezeket is -mint minden információt- kérek fenntartással kezelni, mindenki olvassa el az alkalmazott készítmény tájékoztatóját, és tartsa be a benne foglaltakat. Arra viszont alkalmas, hogy az ember első körben ne csak az „aranyerem van” jelszóra kapott, vény nélküli vagy esetleg vényköteles, vagy a médiában éppen fokozottan reklámozott szert használhassa, hanem kicsit tudatosabban tudjon viselkedni. Ahogy előző cikkemben írtam, ami az egyik betegnek megfelelő, az a másiknak csúfos bukás lehet. Ezért mindenki figyelje meg panaszait, tüneteit, és arra válasszon, majd kérjen megfelelő szert.
Nem hatóanyagokat neveztem meg, hanem -csoportokról írtam; nem sok értelmét láttam ugyanis annak, hogy felesleges és túlzottan szerteágazó információkkal terheljem az amúgy is kissé nehéz művet olvasót. Aki kíváncsi rá, nézzen utána, a tájékozódáshoz szerintem ez elég.
Senkit nem buzdítok arra, hogy ne menjen orvoshoz panaszaival. A végbélpanaszok akár rosszindulatú megbetegedés jelei is lehetnek. Ezt mindenképpen vegyék figyelembe!

U.i.: Ha valami kimaradt, vagy nem felel meg a valóságnak, kérek egy hozzászólást. Előre is köszönöm, ígérem, javítok.
Ja és nem szeretnék kapni több millió hozzászólást, hogy szerintem erre-arra mi a legtutibb, mert ezt meg azt már használta, és ez meg az történt, nem történt. Ezen a téren kérem, legyen mindenki kevésbé interaktív és „önmérsékelt”, nem szeretném ezt a témaindító „esszét” egész további életemben átkozni. Ne legyen félreértés, szívesen segítek bárkinek, csak az időm és energiám is véges, (szerencsére) van más dolgom is, megbántani meg nem akarok senkit. Olvassák el az egészet és használják a józan eszüket!


Kiszerelési formák:

-Krém, gél, kenőcs
Külsőleg és a kicsit beljebb (kb.2-4cm) lévő terület kezelésére alkalmas. Tehát ami kívül, vagy egy kicsit beljebb van, arra való. Ez az a magasság, ami általában akkor okoz panaszt, mikor a széklet már megindult, azaz az út és a kijárat. A beljebb lévő panasz kezelését komfortosabbá tehetjük, ha applikátorral ellátott készítményt választunk. Ez egy vékony, a végén apró lyukakkal ellátott cső, melyet a tubusra tekerünk, így azt a végbélbe helyezve beljebb krémezhetünk. A krém vízbázisú, csakúgy, mint a gyorsabban felszívódó gél, a kenőcs olajos, zsíros, jobban foltot hagy, hosszabb ottléte kényelmetlen.

-Kúp
Felhelyezve a végbél felsőbb részére kerül, ahol a széklet tárolódik, ez a helye a belső aranyereknek is. Ezért külső panaszok esetén felesleges tortúra és pénzkidobás, csakúgy, mint a krémet belső panaszok esetén használni. Sokszor látom, hogy valakinek belül vannak panaszai, feneke kívül vastagon bekenve, mint egy babának. Elég kellemetlen lehet egész nap, mintha az ember be lenne csinálva. Tehát a benti, parkolóhely esetén a kúp, az út és a kijárat esetén krém. Előfordulhat, hogy az előrehaladottabb állapotú belső aranyér már kiköszön, ekkor lehet szerepe a krémnek.

Hatóanyagok:

-Szteroid
A szteroidok általános hatásaiba nem megyek bele, a gyakorlatban én még nem hallottam olyat, hogy szteroidos krém használata esetén (persze nem tokától bokáig), annak közvetlen általános testi következménye lett volna. (A doppingteszten azért lehetnek gondok.)
Nagyon jó helyi gyulladáscsökkentő. De mi a gyulladás? A test védekező- és válaszreakciója a különböző behatásokkal szemben. Tehát a szervezet védekezik, és ennek lehet jó és rossz oldala, eredménye is. Jó abból a szempontból, hogy testünk a különböző (baci, gomba, vírus, stb.) fertőzéseknek ellenáll, rossz abból, hogy a bőr gyulladása bőrpírt, duzzanatot, viszketést, égést, fájdalmat, váladékozást, akár hámlást is csinálhat. Hosszú távon köszi, nem kérek belőle.
Gyerünk, szüntessük meg. Ha a gyulladást fertőzés okozza, és ez továbbra is fennáll, a szteroid alkalmazása olyan, mintha a csatában saját fájó szemünket szúrnánk ki: Az ellenség előre tör, maximum nem látjuk, így megnyugodhatunk...
Tehát, ha a bőrgyulladást fertőzés okozza, a szteroid alkalmazása önmagában, a fertőzés elleni szer nélkül tilos. Az ellenség válaszreakció nélkül elszaporodik, s mire észrevesszük, már nagyon nagy baj lehet.
Van másik tiltó tábla is: a szteroid hosszú távon (2-3 hét után) alkalmazva elkezdi a bőrt fokozatosan vékonyítani, és az így kezelt bőr senyvedése végleges, vissza nem fordítható folyamat. Több betegen láttam már ilyet, ha folyamatosan és hosszú távon használtak szteroid tartalmú készítményt, a bőr önmagában (fertőzés nélkül) is gyenge, vékony, sérülékeny és vérzékeny, úgymond pergamenszerű lett.
Ezért nem lehet vény nélkül kapni a szteroidot tartalmazó készítményeket. Általában jó hatásúak, amíg az ember használja őket, de mivel abbahagyásuk után a panaszok igen gyorsan visszatérnek, az ember egy idő után hozzászokik a használatukhoz, és mire ezt megunja (ha megunja), és orvoshoz kerül, az alapprobléma gyógyítása után is kell a területet kezelni, míg ásó-kapa-nagyharang el nem választ minket a problémától.
Lehetőleg kerüljük!
Ami tartalmazza: Aurobin, Doloproct, Doxiproct Plus, Posterisan forte.

-Nem szteroid gyulladásgátló
Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy az anyag nem szteroid, de a gyulladást valamilyen formában gátolja. A hatása nem olyan nagyfokú, mint a szteroidnak, de a fertőzések elleni védekezőképesség használatánál megmarad, és a bőrt sem vékonyítja el. Csökkenti a már leírt bőrpírt, duzzanatot, viszketést, égést, fájdalmat, és nem kell félni, hogy az esetleges fertőzés használata miatt eluralkodik.
Kevésbé hatékony gyulladáscsökkentő, mint a szteroid, de annak veszélyes mellékhatásai (a bőr fokozott fertőzéshajlama, sérülékenysége és elvékonyodása) nélkül.
Ami tartalmazza: Mastu S.

-Vérzéscsillapító
Helyesebb lenne talán az érösszehúzó jelző, de ez elég bénán hangzik. Hatására a hajszálerek falában lévő izmok összehúzódnak, és mivel az erek átmérője így csökken, a kisebb vérzéseket sok esetben teljesen megszünteti. A verőereknél a beáramló vérmennyiséget hatékony módon nem csökkenti, a kitágult aranyérpárnában lévő visszerekben viszont már nem hatékony, mert azok kitágult falában az izom már túlságosan kitágult, elerőtlenedett. Sokszor a végbélrepedésben tapasztalható vérzés esetén is adják, de véleményem szerint a panasz csökkentése mellett a repedés gyógyulását hátráltatja, mivel fokozza a végbélrepedésre amúgy is jellemző helyi keringési elégtelenséget.
Enyhe felületes vérzéseket jól csillapít.
Ami tartalmazza: Hemorid, Noditran, Suppositorium haemorrhoidale.

-Helyi érzéstelenítő
Bőrön keresztül kevéssé, inkább a végbélcsatornába juttatva, a belső aranyereket beborító nyálkahártyán szívódik fel, ezért külsődleges használata nem olyan hatékony. Leghamarabb a fájdalomérzetet szünteti meg.
Főleg a belső, kellemetlen érzeteket (fájás, égés, viszketés) csökkenti.
Ami tartalmazza: Aurobin, Doloproct, Doxiproct, Doxiproct Plus, Hemorid, Mastu S, Noditran, Suppositorium haemorrhoidale.

-Antibiotikum
A kórokozó és nem kórokozó bacikat károsítja. Ezzel csökken az esetleges gyulladás (már, ha baktériumok okozták egyáltalán), de (további) teret engedhet a gombáknak. Csökkentheti (ideális esetben) a viszketést, égést, váladékozást, duzzanatot.
Ami tartalmazza: Noditran.

-Elölt baktérium
Fokozott válaszra készteti a szervezetet, ezáltal helyileg alkalmazva a bőr hamarabb legyűri a fertőzést. Szteroid mellé adva csökkenti annak káros, feljebb említett hatásait. Fertőzést nem okoz, a baciknak csak a maradványa található meg, amire harap az immunrendszer. Mint amikor segélyüzenettel a háborús eseménybe újabb csapatokat hívunk.
Ami tartalmazza: Posterisan forte, Reparon.

-Pantenol
A B5-vitamin származéka, a bőrgyulladást csökkenti, a bőrt nyugtatja.
Ami tartalmazza: Aurobin.

-Dobezilát
Az aranyerek falát teszi kevésbé átjárhatóvá, némileg csökkenti a gyulladást, ezáltal csökken a duzzanat, a savós váladékozás, feszülés. A rögösödési hajlamot is csökkenti.
Ami tartalmazza: Doxiproct, Doxiproct Plus.

-Kámfor, Mentol
A nyálkahártyát fertőtleníti, de némileg izgatja, és vérbőséget is okoz. Ez segíthet a fertőzés gyorsabb legyűrésében.
Ami tartalmazza: Hemorid, Noditran.

-Bizmut, Cink
Vékony réteggel fedik be a nyálkahártyát, a sebet gyógyulásra serkentik, enyhén fertőtlenítik.
Ami tartalmazza: Mastu S, Suppositorium haemorrhoidale.

-Perubalzsam
A hámosodást fokozza, fertőtlenít. Nagyon sok esetben helyi allergiás reakciót okoz, sokan nem bírják.
Ami tartalmazza: Suppositorium haemorrhoidale.

-Ricinusolaj
A bélfalat síkosítja, a székelést így megkönnyíti. Vetélést okozhat helyi keringést fokozó, izomösszehúzó hatása, terhességben ezért ellenjavallt.
Ami tartalmazza: Suppositorium haemorrhoidale.

A második rész itt olvasható.

A teljes, bővített cikk regisztráció után érhető el!

Kívánok szép napot, jó egészséget!

dr. Bánfalvi Péter
sebész adjunktus, proktológus
„A gyógyító gondoskodás™”
www.aranyeresseg.hu

.
Kapcsolódó, ajánlott tartalmak, javaslom, olvassa el ezeket:

Biztos, hogy aranyér okozza panaszaimat?
Az aranyerek osztályozása
7 dolog, melyet mindenképpen tudnia kell proktológiai vizsgálat előtt
.

166 megjegyzés:

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves és mélyen tisztelt Mindenki!

Kérem ide írni, ha valami (gyógyszer, hatás) kimaradt vagy nem megfelelő!
Javítok.

Köszönettel,

dr. Bánfalvi Péter

Zsolt írta...

Kedves Doktor Úr, illetve a végbélrepedésben szenvedők!

Csak egy tapasztalat, amit szeretnék megosztani. Nekem sajnos nagyon makacs, évente 1-2 alkalommal visszatér. Sok, az Ön által is leírt kenőcsök, kúpok, szteroidok, stb. hatástalansága, illetve gyenge hatása és a rendkívül kellemetlen kúp (higiéniai) mellékhatások miatt kipróbáltam a homeopátiában ajánlott Nitricum Acidum 9ch és a Halicare kenőcsöt. Nekem bevált. Amint érzem, hogy viszket, kenem és szedem a bogyókat, 1, max. 2 doboztól 8-10 nap alatt teljesen rendbejön. Remélem segítettem!
üdv, Zsolt

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Zsolt!

Köszönöm hozzászólását, a homeopátiás készítmények elég nagy falatot jelentenek nekem, mivel nincs igazi tapasztalatom a témában.
Később azért tervezek írni erről is.
Üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
Nem tudom jó helyre írok e, de olvastam a blogját és igazán korrektnek találom, ha megengedhetek magamnak egy véleményt: se nem elrettentő se nem elbagatelizáló. Van arra módom, hogy Önnek feltegyek egy kérdést, ami a témával kapcsolatban foglalkoztat? Emailon esetleg vagy itt az oldal felületén?
Köszönettel:
Tibor

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Tibor!

Nyugodtan kérdezzen, ami Önt érdekli, biztos mást is.
Remélem, tudok Önnek segíteni.
Üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Nekem inkább kérdésem lenne Önhöz mint véleményem.Az a gondom hogy szülés utáni aranyerem van.9 hónapja szültem eleinte Mastu krémmel kentem de semmi.Nem fáj, nem vérzik inkább csak zavar a tudat hogy ott van.
Érdemes lenne orvoshoz fordulnom mert több helyen azt olvastam hogy a szülés utáni elmúlik.

Köszönettel:
egy kismama

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves kismama!

Azok a külső aranyerek, amik 2-3 hónap alatt szülés után nem múlnak el (pár ilyet láttam csak), maradnak.
Ezekkel két dolgot lehet kezdeni, attól függően, hogy mennyire okoznak panaszt, higiénés vagy esztétikai, lelki problémát:
1) Békén hagyni, panasz esetén kenegetni, mint eddig maga is tette.
2) Eltávolítattni, ami után gyakorlatilag nyom nélkül gyógyulnak. Erről többet weboldalamon, a www.aranyeresseg.hu oldalon olvashat az aranyér címszó alatt.
Olyan krém, ami a bőrnyúlványt fokozatosan eltüntetné, nincs. Gondoljon csak pl. a plasztikai arcfelvarrásra. Ha lenne helyette krém, senki sem feküdne kés alá.
Remélem segítettem a döntésben, melyet végül is mindenkinek saját magának kell megtenni.
Üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Egy ideje azt vettem észre, hogy alkalmanként székelés után véres lesz az egészségügyi papír, az úgynevezett wc papír. Minden törlés után megnézem, egy ideje vált ez szokásommá. A vérzés alkalmanként annyi, mint amennyi egy szőrtüsző begyulladásból, vagy egy szúnyog csípés utáni, szúnyog lecsapásából származhat. Tudom így sem voltam objektív. A lényeg hogy ez alkalmanként van csak, mondjuk ha egy nap kétszer is székelek vagy mondjuk: ma meg holnap, s aztán holnapután meg semmi és sokáig semmi. Azt hiszem ezt egy fél éve, max. egy éve vehettem észre. Eleinte gondoltam egy-egy erősebb széklet valami hajszál eret berepesztett s azért, vagy a papír kidörzsölte. Ja igen, a vérzés csak sokadik törlés után fordul elő, sohasem kezdésre. Aztán ez elkezdett zavarni, el is kezdtem utána olvasni, mi bajom van, van-e. Nem tudom. Egy biztos, székletem szemmel láthatólag sosem véres, egészséges, a napi tápláléknak megfelelő állagú. Sosem fáj se ülnöm, se székelnem. Napjában kb. 5liter vizet is megihatok. Ez csapvíz. Szeretem a csapvizet. Reggelente napi rutin szerint szoktam vécézni.
Volt, hogy megnéztem egy tükörrel: egy kis bőrcsomót találtam a 12óra felé, ha a 12 órának nevezzük az előre irányt (azaz a fütykös felé, elnézést)Ez a bőrcsomó finom könnyed simításra is egyenletessé válik. Leginkább a alkalmankénti vérzés zavar.
Most ez valami olyan, amit érdemes megmutatni dokinak? Az orvosoktól nem félek. Ellenben azt sem akarom, hogy olyan problémával menjek el dokihoz ami nincs is, és esetleg fölöslegesen vizsgál, mert nem hisz nekem, vagy azt gondolja tényleg van valami bajom.
27 éves vagyok, ez még releváns lehet.
Szeretném megkérdezni, hogy ha önt szeretném orvosomnak választani, akkor egy vizsgálat mennyibe kerül? Egy kezelés? Budapestről is szívesen elmennék önhöz.

Köszönöm, hogy meghallgatott!
Tibor

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Tibor!

Ha székelés után véres a papír és ott csomót is érez, többféle betegségre utalhat.
Javaslom mutassa meg magát proktológusnak, mivel ennyi idő után nem hiszem, hogy elmúlna magától a probléma, és az az orvos dolga, hogy ha gond van, foglalkozzon vele. Ez nem hit kérdése a részéről. Nem megy el az ember egy ilyen helyre csak azért, hogy mutogassa a hátsóját, ha nincs gondja vele.
A szakrendelésemről és az árakról a www.aranyeresseg.hu oldalon a szakrendelés címszó alatt talál információt.
Várom szeretettel,

dr. Bánfalvi Péter

Péter írta...

Tisztelt Doktorúr!

Én végső elkeseredésében írok, tanácsot szeretnék kérni, amennyiben ez lehetséges.
30 éves vagyok. Február végén antibiotikumot kellett szednem. Enterococcus faecalis-t találtak 10^2 csíraszámban a spermámban, és ezért az urológus felírt 2 doboz Unasyn antibiotikumot. Már majdnem elfogyott az egyik doboz, mikor székeléskor arra lettem figyelmes, hogy égő érzést érzek a végbélnyílásomnál. Mivel az antibiotikum hatására vékony,lágy (nem híg) széklet jött, ezért nem gondoltam arra, hogy valami bajom lenne, azt hittem csak a WC papírral kidörzsöltem. Nem volt látható a WC papíron vér sem. Mindenesetre napról napra egyre jobban égett székelés közben és utána egy ideig a végbélnyílásom, így felhívtam az urológust, hogy megkérdezzem nem-e az antibiotikumtól van ez, mivel a gyógyszer tájékoztatóján mellékhatásként bél meg érgyulladást ís írnak. Az urológus azonban azt mondta, hogy szerinte nem. Mindenesetre interneten kikerestem proctológusokat, és amelyikhez a leghamarabb időpontot kaptam, bejelentkeztem. Addig is a gyógyszertárban kapható gyógynövényekből készült barna dobozú aranyér elleni kenőccsel kentem. Ennek hatására az égő érzés 1 hét alatt majdnem teljesen megszűnt. A proctológushoz azért elmentem, neki is elmondtam az eddigieket, de azt mondta, szerinte sincs az antibiotikumnak köze ehhez az egészhez. Mindenestre megvizsgált ilyen tükrözéssel is, de nem talált semmit, berepedést sem, csak annyit figyelt meg, hogy a végbélnyílás körüli bőr kissé vörös, száraz. Erre adott egy Borparaffin krémet. Én örültem, hogy nincs semmi bajom, nem is használtam tovább a barna aranyér elleni kenőcsöt, csak azt a krémet, amit az orvos felírt. Ezt is csak külsőleg, mert azt mondta az orvos, nem szabad semmilyen kenőcsöt a végbélnyílásba belülre kenni. A kenőcs ellenére napról napra a reggeli székeléskor éreztem, hogy valami még nincs rendben, ilyen szúró érzés volt, és 1 hét múlva vér volt a WC papíron. Visszamentem a proctológushoz, aki most a következőket állapította meg: körkörös belső aranyerek láthatók, és 7 óra irányában lévő aranyér tetején egy kb 2mm-es felületes nyálkahártya berepedés látható, és jelen panaszomat a berepedés okozhatja. Fissura végbélkúpot írt fel. 1 hétig reggel és este, majd még egy hétig napi 1 kúpot kellett használnom. Az elején még úgy tűnt, hogy használ, de a 2. héten, amikor már csak napi 1-et kellett használni, megint éreztem hogy nincs minden rendben, és amikor lejárt a 2 hét, megint véres volt a WC papír, és az azóta eltelt néhány napban is.
Amikor olvastam doktor úr honlapját, ahol is a végbélkúp ill. kenőcs alkalmazási helyeiről van szó, akkor gondolkodtam el azon, hogy ha végbélrepedésem van, miért kúpot kaptam?
Jelenleg azt is megfigyeltem, hogy mintha a záróizmok nem tudnának rendesen kitágulni, nem lennének rugalmasak.
Mindenestre nagyon el vagyok keseredve, hogy most mi lesz velem. Szerintem az antibiotikumnak köze van az egészhez, és annak is, hogy száraz, vörös a bőr. Nem lehet, hogy az antibiotikum mellékhatására valami gombás fertőzés szárítja ki a bőrt, és emiatt reped be (bár viszketés nincs)? És hiába gyógyul be a seb, ha ott van ez a fertőzés, továbbra is száraz a bőr.
Nagyon megköszönném, ha valami tanácsot tudna doktor úr adni, hogy milyen kezelést kellene alkalmazni. Természetesen elmegyek megint egy proctológushoz (ha doktorúr Bp-en dolgozna, akkor Önhöz), de szeretném, ha több véleményt ismernék, mert minél tovább kezelnek esetleg félre, annál rosszabb lesz a helyzet.
Elnézést, hogy ilyen hosszú voltam.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Péter!

Az antibiotikum utáni viszketés, égés (így látatlanban) valószínüleg (szinte mindig) gombás fertőzés eredménye, ahogy Ön is felvetette.
Az Ön helyében gomba elleni krémmel (az én kedvencem a Terbisil napi 2x 2 hétig) kenném, ha belül is viszket, belül is. Sok aranyér krémnek van applikátora (gomba elleninek nincs), mivel az aranyér (a belső) belül van (minő meglepő:), nem értem, miért kéne máshol kenni, mint belül (és belül miért ne lehetne).
Ha a panaszai megszűnnek, jegelném az aranyér kezelést, ha az okoz gondot, akkor kell azt piszkálni.
Még annyit erről: a gomba belülről (az egész vastagbélből, néha a hüvely felöl - persze nőknél:) jön, számomra kétséges, hogy hosszú távon milyen eredményt lehet elérni csak a kenéssel. Ha panaszai idővel visszatérnek, érdemes lehet gomba (értsd Candida) elleni kezelésbe kezdeni, erre speciális rendeléseket talál.
Ha panaszos marad, jöhet egy gasztroenterológiai vizsgálat (egy magasabb tükrözés), és az aranyér elleni ez-az.
Még egy dolog: antibiotikum szedése közben-után PROBIOTIKUM!!!
(Én Protexin Candid Plus-t használok, kicsit a Candida ellen is megpróbál hatni.) Azóta sosem volt gondom, másnak sem nagyon. (Szponzormentesen írom.)
A szorítást speciális gyakorlatokkal küzdheti le, erről írni annyi lenne, mintha a helyes fonákütést próbálnám így tanítgatni.
A cél a székelés közbeni lazítás záróizom szinten. (Nem lesz könnyű.)
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
Aranyérrel kapcsolatos fórumokat kerestem a világhálón, amikor is néhány kattintással ide keveredtem. Nagyon megörültem, mikor a nevét olvastam, mert néhány évvel ezelőtt a Móri rendelőintézetben találkoztunk párszor a sebészeti osztályon, külön öröm volt számomra, hogy ismerőst találtam.
A problémám a következő. Nem is biztos, hogy probléma, sajnos magam sem tudom, ezért gondoltam, inkább rákérdezek, abból baj még sosem történt. :)
20 éves vagyok, egyetemre járok, azt hiszem nem kell magyaráznom, rengeteget ülök. Néhány napja észrevettem, hogy az a kellemetlen érzés, amit több órás egy helyben ülés okoz, sokáig fenn áll. Nem tudom másként elmagyarázni, az a zsibbadó, feszítő érzés altájon mindenhol, ami előjön, ha már tényleg nem tud az ember egy helyben ülni. Ugyanilyen érzésem van a végbélnyílásom környékén. Megvizsgáltam magam, már amennyire egy laikus teheti, körbetapogatás, tükörből megtekintés. Elváltozást nem tapasztaltam, tekintve azt a néhány mm-nyi különbséget két oldal közt, ami gondolom egészséges embereknél is előfordul, mert hát nem vagyunk szimmetrikusak. Nyomogatásra érzékeny, nem fáj, csak furcsa érzés, de igazából nem szoktam nyomogatni, szóval nem tudom régebben milyen volt. :)
Viszont a zsibbadó, kellemetlen érzést még órák után is érzem. A székletem normális, nehéz ételek után előfordulhat enyhe szorulás, nagyon ritkán, nem tudom ez mennyire természetes.
Amit viszont észrevettem az utóbbi időben, hogy eltérően az eddigiektől, a reggeli, szokásos, nyugodt székelés mellett napjában többször is rám jön az inger, ezek többsége általában eredménytelen. Viszont néha olyan érzésem van, mintha távozni óhajtana a széklet, mintha érezném, hogy közelít, de nem tud. Nem tudom másként kifejezni magam, olyan érzés, mintha "lenne ott valami". A többszöri próbálkozás esetenként naponta többszöri egészségügyi papír használatot jelent, néha égő érzést okozva, gondolom ez a kidörzsölés miatt.
Aggódom, hogy esetleg kialakulhat az aranyerem, mert olvastam, hogy a sok ülés, ülőmunka is hozzájárulhat. És nem utolsó szempont, hogy a családom anyai és apai ágon egyaránt hajlamos az aranyerességre, édesanyámat kétszer is operálták már.
Lehet, hogy vaklárma, az is lehet, hogy kialakulóban van a betegség, mindenesetre érdekelne a véleménye így látatlanban is, hogy érdemes lenne-e elmennem szakorvoshoz, hogy megbizonyosodjak a dologról.
Válaszát előre is nagyon köszönöm, munkájához sok sikert, és egészséget kívánok!
Köszönettel:
K. Rita

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Rita!

Köszönöm jókívánságait.
Valószínüleg a záróizom működési problémájáról lesz szó, ami mindenképpen specialisa vizsgálatát igényli (legtöbbször semmi nem látszik belőle).
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Férjemnek inőnként a normál széklete helyett hasmenése van. A hasmenést nem a szó szoros értelmében érteném, mivel nem vízszerű, inkább lágyabb székletnek nevezném. A "hasmenése" nem mindennapos, időnként előfordul, van úgy, hogy 2 hétig sincs probléma. Amikor ez a fajta széklete jelentkezik gyakran véres a wc-papír. A vér nem nagy mennyiségű szabad szemmel a székletben nem látható, csak a papíron mutatkozik meg. Szorulásos panaszai nincsenek. Általában összefüggésben áll még a széklet jellegén kívül azzal ha a székelés végén erősebben nyom, de ez normál dolog után nem jelentkezik csak a lágyabb változatnál. Azt még talán érdemes tudni, hogy az időnkénti hasmenése már sok-sok éve fennáll 15-20 éve biztosan, de vér a papíron, csak az utóbbi hónapokban jelentkezett. Időnként savtúltermelődéssel összefüggő gyomorpanaszai vannak, amik megfelelő szerek -pl Renie- használatával megszűnnek. Külső, laikus számára tapintható aranyere nincsen. Hasi- vagy végbéltáji fájdalma, egyéb panasza nincsen. Étvágya, közérzete jó, a súlyát tartja. A kérdésem az lenne, hogy okozhatja e ezeket a tüneteket(kimondottan a vérzés miatt aggódok mert a többi eddíg is jelen volt) egy belső aranyér vagy komoly betegségre kell gondolni?

Megtisztelő válaszát várva!
Köszönettel

Egy aggódó feleség és három pici gyermek édesanyja

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Aggódó Feleség!

A kérdés az, hogy vajon a lágyabb széklet, vagy a túlzott erőlködés csinálja a vért?
Azért teszem fel ezt a költői kérdést, mert a vastagbél vérzéseiért leginkább felelős betegség a diverticulitis, ami a vastagbél falának gyengeségéből adódó tágulatok gyulladása. Ez időszakosan hígabb, véres székletet produkál, ami a férje panaszait magyarázza.
Ha a túlzott erőlködés okozza a panaszt, a feltételezett diagnózisom a belső aranyeresség.
Javaslatom az, hogy férjét lássa proktológus és gasztroenterológus (végbél és vastagbéltükrözés céljából), hogy ezeket eldönthesse. A rákkal nem ijesztgetem, de kizárása tényleg fontos lenne. A kezelés utána jön szóba.
Üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter

Attila írta...

Kedves Doktor Úr!

Igazándiból nem tudom, hogy jó helyen járok -e önnél, de úgy gondoltam hátha tud segíteni.

24 éves srác vagyok, valójában hajhullási problémám van, aminek azt mondják gyulladásos oka lehet. Végiggondoltam minden eshetőséget, és egyedül arra jutottam, hogy itt találhatom meg a megoldást.

A blogot olvasva több helyen láttam a szorongást. Úgy gondolom én is valamilyen szinten érintett vagyok ebben, főleg korábban szorongtam, pl. nem voltam megelégedve magammal.

De most akkor rátérnék, hogy miért is fordulok önhoz:
Néhány évvel ezelőtt (5-6 éve) volt egy olyan eset, hogy elmentem WC-re, és szinte alig bírtam elvégezni a dolgom, mert annyira fájt. Valószínűleg régen nem voltam akkor már WC-n. Végül sikerült, de kínkeservesen. Aztán akkor utána különösebben már hasonló nem történt, minden ment, ahogy kell.

Aztán észrevettem, hogy néha-néha előjön egy fájdalom ha WC-zek.. Viszkető égető érzés, ami WC-zés után sem múlt el egyből. Nem tudtam mi lehet az, csak azt tudtam kitapintani, hogy egy kis duzzanat, mintha egy nagy ér lett volna. Aztán meg is néztem, és kékes színe volt.

Aztán ez egyszer előjött, egyszer pedig eltűnt hetekre, hónapokra. így ment ez talán évekig is, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.

Aztán kb. fél-egy évvel ezelőtt vettem észre, hogy WC-zés után véres lesz a WC papír. Általában fájdalom is társult hozzá, mintha megvágták volna, és a széklet meg még jobban csak tágította a sebet. Aztán egyre többször előjött ez a dolog. Akkor kezdtem el kicsit jobban ügyelni arra, hogy ne érintkezzen semmivel az a seb, mert a WC mégsem a legtisztább hely.

Néha néha most is előjön ez a vérzés, de az utóbbi időben nem emlékszem hogy lett volna gond, persze nem tudom, hogy ez ilyen időszakonként újra és újra előbukkanó dolog vagy sem.

Azt szeretném tudni, hogy ez mi lehet? Lehetséges az, hogy 5 évvel ezelőtt az a bizonyos WC-zés elindította ezt a folyamatot, és azóta gyulladásom van?(amitől a hajam is hullik)

Lehet aranyér, vagy ami velem történik az csak azért van, mert nem mindig eszem elég rostban gazdag ételt?

Kérem segítsen kitalálni mi is lehet ez az egész!

Válaszát várom! Köszönettel: Attila

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Attila!

Tudom, miről beszél, kb. ennyi idős koromban nekem is volt ilyen, de a "csúnya" mandulám kivétele után egy hónap alatt megszűnt a kopasz folt.
Panaszai alapján nem tudom eldönteni, hogy aranyere, vagy végbélrepedése, esetleg mindkettő van-e. Mindhárom eset külön stratégiát igényel.
Az esetleges gyulladással kapcsolatban egy gasztrienterológus nézze meg a vastagbelét, ha erre gyanú van, ha nincs "rettentő" váladékozása, a végbélbetegsége gócként szerintem nem szerepel.
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Attila írta...

Kedves Doktor Úr!

Köszönöm a gyors választ először is. Nem akarok feleslegesen elmenni orvoshoz kellemetlenséget okozva magamnak is, ráadásul időt és pénzt kidobni, ezért is fordultam önhöz.

A hajhullásom oka valamilyen gyulladás lehet. (vagy lelki ok a másik lehetőség) A véres WC-papaírból arra következtettem, hogy talán aranyér vagy hasonló. De semilyen váladékozást nem vettem észre. akkor ezzel ki is zárható a gyulladás? vagy azért mindenképpen nézessem meg? Meg kérdés hogy hova menjek, ha szükséges?...(BP. 9.ker)

A mandulával kapcsolatban pedig, azon kívül hogy a téli időszakban nagyon gyakran fáj a torkom különösebben nincs semmi, elmúlik. Egy fogorvos feltételezem észrevette volna már ha van valami gyulladás nem?

Esetleg tudna mesélni pár dolgot az Ön esetéről, hátha ráismerek valamire.

köszönettel:

Attila

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Attila!

A góckutatásról annyit, hogy általában végig kell vizsgálni a leggyakoribb idült gyulladásra hajlamos szerveket, ezt legtöbbször háziorvos intézi (a beutalás szintjén). Ilyen a torokmandula, a prosztata, fogászat, epehólyag, stb.
Kell vérkép, vizelet, gégész, urológus, fogász, hasi ultrahang vizsgálata mindenképp. Én a gégésznél akadtam fenn (nekem sem volt különösebb panaszom a torkommal), a többi rendben volt, a mandula kivétele után (az ember nem igazán hiszi el előre) nagyon hamar eltűnt a kopasz foltom. A végbél nemigen szokott ilyen gondot okozni (én még nem láttam ilyet, de attól még lehet).
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!Az orvosom felirta a Rectogesic krémet de sajnos nem tudom beszerezni azt mondja a patikus hogy csak külföldröl lehetne behozatni nagyon drága .Olvastam hogy Ön is felirta már a betegeinek ezt a szert.Szeretném megkérdezni nem e tudja hol lehetne beszerezni.Válaszát előre is köszönöm.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Ismeretlen!

Nem tudok ilyenről, keressen fel több patikát (akár érdeklődjön telefonon). Az ára valóban brutál (10e Ft felett).
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!Már régota tudok az aranyeremről de, soha nem volt vele problémám.Régebben amikor szedtem egyfajta fogyasztó kapszulát, egy idő utan nagyon furcsa érzésem volt tőle.Görcsös hasi fájdalmakat éreztem mielőt WC-re mentem,így abba is hagytam a szedését.Az idén februárban újból szedtem egyfajta zsírégetőt és a tünetek újból jelentkeztek,de mostmár sajnos a székletem is véres lett.A Doktornőm azt mondta,hogy az aranyerem vérzik.Kaptam rá kupot ami végül is használ,de ha nem használom akkor a problémám visszatér.Sajnos ha nem használom a kúpot akkor vérzek és WC-zni sem tuduk igazán mert az inger megvan csak nem jön ki semmi vagy csak éppen valami.Kis bogyó nagyságu vagy vékony mintha egy macska végezte volna el a dolgát.A kúp amit kaptam szteroidot tartalmaz.Szeretnék valami olyan alkalmazást használni amitől elmulnak a panaszaim.Az interneten olvastam,hogy ezek az emésztés serkentő gyógyszerek,meggyötrik az aranyereket sajnos most már én is tapasztaltam de,már késö.Szeretném ha tudna nekem segíteni a Doktor Úr.A párom az egészségügybe dolgozik és arra kért,hogy menjek el egy tükrözésre de,én tudom,hogy attól a gyógyszertől van az egész amit beszedtem.Előre is köszönöm a segítségét! Klári

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Klári!

A hírem az, hogy minden panasza (alhasi görcsök, fájdalmak, vérzés, székelési inger és képtelenség, kis bogyók gyártása) tipusosan arra utal, hogy végbélrepedése van. Kezeléséről rendelésem végbélrepedés című oldalán talál információt (www.aranyeresseg.hu).
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Noémi írta...

Tisztelt Doktor Úr!

20 éves vagyok, és egyik napról a másikra elkezdett altájon fájni. Családi tanácsra megvizsgáltam magam tapogatásos, illetve tükörbe nézés módszerével, és egy kisebb nudli nagyságú, szerű valamit vettem észre a végbelemnél. Elkezdtem kezelni aranyér elleni krémmel, illetve intim tornával, amitől azt gondolom jobb lett. Néha visszahúzódik, néha újra kint van, és fájdalmat okoz, de nem vérzik. Családi örökség nálunk az aranyér...Valóban aranyér lenne?

Előre is nagyon köszönöm válaszát, és minden jót kívánok...

Köszönettel és Tisztelettel: Noémi

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Noémi!

Két dologra tudok gondolni, ha a csomója legalább főttészta keménységű, valószínüleg külső, rögösödött aranyér lesz, erről régebbi cikkem szól, olvassa el.
Ha teljesen összeesik (ez leírásából a kevésbé valószínű), akkor egy "sima" külső aranyér lesz, esetleg a Detralex tabletta hoz némi nemű enyhülést, de a végleges megoldása ebben az esetben előbb-utóbb műtéti.
Jobbulást.

dr. Bánfalvi Péter

Eszti írta...

Kedves Doktor Úr, kb április óta vissza-visszatér az aranyerem. Megesik hogy vérezget olyankor. Az ujjammal érzem a végbélnyíláson kívűl jelenleg is. Használtam már mastu-t ,aurobin-t,helyre is hozzák, de pár hét és ismét előjön. Miskolci vagyok és nem igazán tudom melyik kórházban van proktológia. Vagy az urulógiát is fel lehet ilyen problémával keresni?
Válaszát, véleményét előre is köszöni : 23éves lány

Gabriella írta...

Tisztelt Doktor Úr!
7 éves kislányomnál a nyár elején vettem észre egy "nehéz" székelés után, hogy vérzés, illetve kitüremkedés van a végbélnyílásnál.
Elvittem a helyi klinika rendelőintézetébe már két alkalommal is ,ahol azt állapították meg (mindkétszer), hogy kóros elváltozás nincs, de 12 és 6 óra irányában fissura található. Elláttak szülői tanáccsal: kamillás ülőfürdő, szappanos végbéltáji mosakodás minden székelés után, rostdús étrend. Ezt mind be is tartottam, de semmi változás nem történt. Mindezek után mire számíthatok, hiszen a végbéltájéki vérzés, ill. a kitüremkedés a mai napig nagy problémát jelentenek. Lehetséges, hogy egy 7 éves kislánynál aranyérműtétet javasolnának? Talán van kíméletesebb módja a tényleges gyógyulásnak?
Mihamarabbi válaszátvárva köszönettel: egy aggódó édesanya Szegedről.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves aggódó édesanya!

Először mindenképpen el kell gondolkodnia, hogy nincs-e esetleg túl nagy mizéria a székelés körül. Mondom ezt azért, mert a végbélrepedés (ha kizárták a vastagbélgyulladás leetőségét) gyermekkorban legtöbbször lelki eredetű. A székeléssel kapcsolatos szorongás a végbélzáróizom "szorongását", túlzott feszülését, szorítását okozza, ami túlzott erőlködéshez, szoruláshoz, végbélrepedéshez, aranyérhez vezethet.
Ezért mindenképpen szükséges a székelés könnyítése.
Javaslom az esetleges feszültség feloldását, a székelés (és ha kell, a körítés) legyen természetes, feszültségmentes, mint az orrtörlés. Egy külső szemlélő (pszichológus) véleménye ilyenkor feltáró lehet.
Próbáljon minél több folyadékot itatni, a rostdús táplálkozás csak ezzel együtt lehet sikeres. Esetenként (de csak esetenként) segíthet némi Laevolac-kal, ha az egyéb praktikák (hashajtó lekvár, stb.) nem hatásosak.
A sok szappan, kamilla helyett, melyek szárítanak, inkább javasolnám a Neogranormont, Bepanthent.
Ha nagyon SOS a helyzet és nem megy a székelés, egy glicerines kúp hasznossá válhat.
Ha későbbiekben aranyérműtétre is kerülne a sor, az előbbiekkel késleltetni lehet a betegség kialakulását.
Remélem segítettem.
Üdvözlettel,

dr. Bánfalvi Péter

névtelen írta...

Kedves Doktor Úr!

Mi okohat a végbélnél olyan bőrkitüremkedés (kisebb bőrtoldalékot), ami semmilyen tünettel-se fájdalommal, se viszketéssel nem jár. Érdemes ezzel szakorvost felkeresni?
Válaszát előre is köszönöm!

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Ismeretlen!

A bőrnyúlvány legtöbbször aranyér maradványa. Ha panaszt egyébként nem okoz, nem szükséges szakorvosi gyógypillantás (ha biztosan az).
El nem rákosodik, hátránya nem lesz. Néha begyullad, viszkethet, kb. ennyi.
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

A "problémám" mostmár 20 éves, 14 éves korom óta megtanultam együtt élni vele, de nagyon kiváncsi lennék mi okozza és van-e rá valamilyen megoldás. Nem tudok róla, hogy aranyerem lenne, de néha havonta, néha gyakrabban, néha ritkábban, :) szóval összevissza, éjszaka arra ébredek, hogy begörcsölt a végbelem záróizma. Ez nagyon kellemetlen és gyakran csak több óra után múlik el. A neten stresszbetegségként írtak erről, de ott sem találtam semmi konkrétumot.
Tudna segíteni abban, mi lehet a bajom?

Köszönöm!

Ági

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Ági!

A panaszai medencefenék-izom beidegzési (inkább vezérlésinek mondanám) zavarra utalnak, a neve proctalgia fugax, az izom hirtelen, főleg éjszakai begörcsölését jelenti. Valóban inkább stresszes, szorongásos időszakban szokott előjönni.
Mivel teljesen váratlanul és esetileg, ritkán fordul elő, rendszeres gyógyszerszedés szerintem nem javasolt. Próbálkozzon először is intim tornával (tanulja meg tanfolyamon), végezze rendszeresen, a dolog így ritkábban fog jelentkezni, és jobban tudja majd uralni.
Üdv,

dr. Bánfalvi Péter

Zoli írta...

Tisztelt Doktor úr!

31 éves ffi vagyok, sem a székeléssel sem a végbelemmel nem volt eddig problémám. Az emésztésem élénk, minden reggel mint az óramű működik, székrekedésem, székelés közben fájdalomérzetem soha életemben nem volt és nincs. Rendszeresen sportolok (konditerem) és bár irodai munkát végzek, amikor nincs panaszom, gyalog járok dolgozni, ami napi 10 km. Elhízott sem vagyok.

Ez év januárban azomban torokgyulladásra antibiotikumot szedtem (Fromilid? Fromicid? Uno), az antibiotikum szedését követően elviselhetetlen viszketés alakult ki. Annyira erős, hogy egy - ezt komolyan mondom - a fogfájással könnyebb együtt élni. Elmentem a háziorvosomhoz, aki - vizsgálat nélkül - aranyeret állapított meg és Mastu használatát javasolta.
A Mastu egy napi (kétszeri) használat után széjjelmarta a végbelem, ezért késedelem nélkül proktológushoz mentem (budapesti magánrendelés). A proktológus megállapította, hogy aranyerem nincs, ellenben az antibiotikum mellékhatásaként gombásodás lépett fel. A kezelés egy heti Orungal kapszulából (2/nap) és napi kétszeri Castellani oldatos ecsetelésből állt. (A Castellani a vörös fajta volt, itthon nem kapható, ők adták.) Az egy héttel későbbi kontrollon megállapították, hogy a gomba eltűnt, de a végbél a fertőzést követően meggyengült, áttetszővé vált. Azt az utasítást kaptam, hogy az Orungalt hagyjam el, az ecsetelést folytassam. A két héttel későbbi kontrollon jeleztem, hogy úgy érzem, a Castellani mar, az ecsetelés fájdalmat okozott. A proktológus azt mondta, bírjam ki, a végbél már egészséges, a nyálkahártya megerősödött, még egy hétig kell ecsetelnem, a gomba makacs dolog, egyes csírák egy hónapig is elélhetnek.
Az ecsetelés annyira mart, hogy pár nappal később mégis elhagytam, mert váladékozni kezdett a végbelem, és szúrt. Amint elhagytam az ecsetelést, ezek a tünetek gyorsan enyhültek és két héten belül panaszmentessé váltam.
Minden normális volt egy fél éven át, amikor - pár hete - hosszabb gyaloglások után enyhe viszketést éreztem és a vécépapíron ismét megjelent a régről ismert váladék. A viszketés és a váladékozás fokozatosan erősödött, így ismét proktológushoz fordultam (egy másikhoz). A vizsgálaton megállapították, hogy ugyan vannak aprócska II. fokú aranyereim, de ezek méretük miatt problémákat nem okozhatnak. Gombásodás a vizsgálat szerint nincs. A hám és a nyálkahártya határán azonban apró berepedések találhatóak (a doktornő szerint úgy képzeljem el, mint amikor az ember szája szélét kifújja a szél és bereped), a panaszomat ezek és a bőr fokozott szárazsága okozza. (Amikor nem bírtam tovább a a tüneteket, két-három napig a megmaradt Castellanit használtam újra /féltem a gombától/, az orvos szerint hiba volt, ez szárította ki és nem enyhítette, hanem éppen fokozta a tüneteket.)
Ezért bórparaffin kenőcsöt kaptam, jelenleg ezzel kezelem.
Az lenne a kérdésem - mivel amióta szétmarta az egy havi Castellani-s kezelés a végbelem, már nem bízom maradéktalanul minden orvosban - hogy ezt egyrészt mi okozhatja, másrészt, hogy ez a kezelés elegendő-e, illetve, hogy doktor úr mit ajánl. Meg akarok gyógyulni.

Ha szükséges felkeresem a - remélem - hamarosan nyíló magánrendelésén is Budapesten.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Zoli!

Két dolgot javasolnék:
1) Csináltasson egy candida vizsgálatot (Bp.-en minden bokorban talál két ilyen helyet:), a gomba tényleg makacs dolog, ez megmondja, van-e gomba túlnövekedés. Ha nincs, nyugi, ha van, ki kell kezelni.
2) Keressen fel bőrgyógyászt (ilyenekkel is foglalkozik), szerintem ott lenne jobb helyen.
Így látatlanban más tanácsom nincs, de el tud indulni.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Zoli írta...

Nagyon köszönöm válaszát!

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!Férjem (35 éves)2009.03.hó óta szenved végbélbeteg-ségben.(Kezelték, belső aranyérre, vbfekélyre,candida gomba ellen,de volt olyan orvos is aki pszichiát-riára küldte,mondván"képzeli h.fáj a végbele".Végül is vbfekély volt, ezt dec.10én lézerrel műtötték.Még a mai napig érez fájdalmat, váladékozik.Az orvos javasolta végbélkúp használatát( nitromint, lidokain, kakaóvaj).Nem változik semmi,mikor fogja azt érezni,hogy nem érzi a fenekét?Ez már lassan nekem is idegörlő, hát még neki...Előre is köszönöm válaszát.
Tisztelettel: SzM

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves SzM!

Ma írtam 2 megjegyzést, hosszászólást a "7 dolog..." c. cikkemhez, amiben erről van szó: a műtét gyakran nem oldja meg ezt a prolblémát. Olvassa el!
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm gyors válaszát,elfogom olvasni mindenképp. A műtétre azért került sor egyébként, mert már elviselhetetlen fájdalmat okozott.Mivel ülőmunkát végez,az üléssel is probléma volt.December 1. óta táppénzen van,mert nem tudja igy elvégezni a munkáját. Folyamatosan érzi a fájdalmat,persze hol jobban,hol kevésbé.Az étkezést úgy alakitottuk,hogy a székeléssel ne legyen probléma. Próbál pozitivan állni a dologhoz,de már olyan régóta tart... Esetleg, ha van valakinek ilyen tapasztalata vagy kigyógyult ebből a "végvélrepedéses-fissurás történetből", kérem ossza meg velem!
Köszönettel és tisztelettel: SzM

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Még azt elfelejtettem mondani h. a férjem insulinos cukorbeteg,de eddig bármilyen betegség érte kigyógyult belóle! Eléggé ideges tipus is,azt is hallottuk már, hogy az ilyesmi emiatt is nehezebben gyógyul meg.

Köszönöm a türelmét.
További szép napot.

Tisztelettel:SzM

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Első terhességem alatt elég súlyos székrekedéssel küzdöttem,amelynek "eredményeképpen" kb babszemnyi külső aranyerem lett. Szülés után ez teljesen visszahúzódott, azonban második terhességem alatt ismét jelentkezett, komoly fájdalmat okozva. A szülés ebben az esetben is megoldotta a problémát,azóta sem okoz fájdalmat, viszont továbbra is ott van a végbélnyílásom körül. Olyan,mintha felesleges bőr lenne ott...az lenne a kérdésem, hogy milyen lehetőségek vannak ennek eltávolítására,mert nagyon zavar.

Válaszát előre is köszönöm!

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Asszonyom!

Ennek a külső függeléknek (legjellemzőbb magyar leírása a bőrcsomó) eltávolítását panaszmentesség esetén nemigen szoktam javasolni. Ennek az az oka, hogy mivel az eljárás után seb marad vissza ideiglenesen, annak kezelése (napi sokszori ülőfürdő) mindenképpen szükséges, és a mindennapi életvitelt is átmenetileg (2-3 hétre) korlátozza. De ha annyira zavarja, nagy az elhatározás, rendben, legyen.
Ennek megoldásai közül véleményem szerint a legkevésbé problémás (ez vált be, ez a legegyszerűbb úgy, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen), a helyi érzéstelenítésben végzett kimetszés. Én ehhez egy elektromos, rádiófrekvenciás kést használok, ami tapasztalatom szerint a legkevésbé fájdalmas, a legszebben, nyom nélkül gyógyuló sebet adja. Más eljárás esetén sem szokott probléma fellépni, kivéve a lézert, amit semmiképp sem ajánlanék, mert sokszor végleges végbélszűkületet okozó hegesedéssel gyógyul.
Az beavatkozás ambulánsan, lényegi előkészítés nélkül elvégezhető a szúrás, és az érzéstelenítő okozta feszülés fél perces érzése után fájdalommentesen.
Többet erről honlapomon ( www.aranyeresseg.hu/aranyer.htm ) olvashat.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves Doktor Úr!
Korábban is bajlódtam aranyérrel, de 4 napja jelentős vérzéssel járó "eseményen" estem át -melyet követően a korábbi panaszaim megszüntek, ugyanakkor az erős vérzés székletürítéskor visszatért. Másnap megmutattam magam proktológusnak, aki megvizsgált és diagnosztizálta, hogy egy nodus trombus természetes úton "távozott" és a vérzést a leszakadás helye produkálja. Kaptam Magistralis kúpot napi(2x1), illetve a háziorvosom felírt még Detralex 500 mg-os tablettát(3x2)
Az ambuláns lapon az szerepel, hogy a kúp használata mellett is jelentkező vérzés esetén forduljak sebészethez. Kérdésem: Mennyi idő alatt/után várható a jelentősebb vérzés megszűnése? Mert jelenleg ez a széklet ürítés alatt/után még jelentkezik. (Igaz ettől eltekintve sem szivárgás, sem vérzést nem tapasztalok-akár problémamentesnek is mondhatnám magam, ha nem kellene néha anyagcserélnem)
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Laci

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Laci!

Akár még egy hétig is visszaköszönhet a probléma, ne essen kétségbe.
Jobbulást!

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

27 éves nő vagyok és azt hiszem, már gyermekkorom óta vannak aranyeres panaszaim. Mindhatni, megtanultam élni vele, de ez nem fedné teljesen a valóságot. Tizenéves koromban mentem el előszőr és sajnos utóljára orvoshoz, aki rápillantott és felírt egy kéthetes kúp kúrát. A kúp neve Hemorzon, Romániában felettébb kedvelt volt (most már egyéb termékek is vannak). Amikor az orvosnál voltam, akkor már kinn volt az ér, tulajdonképpen aóta is kinn van, nagyon ritkán, békés altáji időszakokban visszahúzódik annyira, hogy épp csak a végbélnyílás szélén van egy pontocska, székelés után nyilván erősen és markánsan kinn van. Időnként óriási fájdalmaim vannak, krízisnek nevezném, eddig 3 alkalommal (általában kúppal, kenőccsel és türelemmel kezeltem), a legutóbbinál Detrolexet kaptam (azt most is szedem). Vadgesztenye kivonatot tartalmazó kenőcsöt is kaptam, az ellenben csípett, úgyhogy abbahagytam. Az idő többi részében (szóval évek óta) egyszerűen csak van, nem fáj, nem zavar, székelés után (jobban) kijön, akkor kellemetlen, aztán visszaáll a stabil pontszerű állapotába. Újabban vérzik, de ez sem minden székelésnél. Egyébként az emésztésem lassú, nehézkés, most épp 90 napos fogyókúrával próbálom rendszerezni az étkezésem, a székletem többnyire kemény és rendszertelen.
A felsorolt szimptómák alapján milyen irányba terelne? Aranyér? Tudom/lehet kezelni vagy műteni kell?
Fölöttébb nagy szükségem van a tanácsára, nagyon nehezen veszem rá magam az orvosi látogatásra, obiektív és szubiektív okoból kifolyólag egyaránt.
Válaszát előre is hálásan köszönöm.
Üdvözlettel, Tímea.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Tímea!

Sokféle betegség okozhat ilyen panaszt, valószínüleg egy külső aranyérről írt, ami egy kisebb műtéti beavatkozással véglegesen eltávolítható. Ha vannak más problémák is, általában ambuláns kezeléssel meggyógyíthatóak. De mindenképpen szakember felkeresését javasolnám, addig csak kezel(get)ni lehet a problémát, gyógyítani nem.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves Doktor Úr.

Olyan problémám van hogy amikor wc-zem akor elöjön az aranyerem és utána aonnal visza is megy.
Tudna nekem javasolni valamiem hatásos készitményt elfogadható áron ?
Elöre is köszönöm.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr! 2010.01.31.-én már irtam Önnek a férjem betegségével kapcsolatban,most ismételten a véleményét Szertném kérni! A 2009 dec.10-ei lézeres végbélfekély-műtét után 2-3 hét után jobban lett, mignem februárban egy rossz mozdulat következtében egy repedést érzett, és fájdalom erősebb lett, nem szűnt, váladékozott.Az orvosok -több is,mert többnél járt - azt mondták a fekély szépen meggyógyult.De a panaszok nem szűntek,rosszullétek gyötörték,sárga volt a bőre, állandó rossz közérzet.Áprilisban saját ktg-en MR-vizsgálatot csináltatott,ami végbélsipolyt, ill.járatokat állapitott meg.Manuális és anoszkópos vizsgálattal az orvosok nem találták,nem látták.Április 26.-án altatásban feltárást végeztek (nem tudom jól mondom-e:punktiót) amivel szintén nem találták meg a járatokat.Májusban gyomor-és béltükrözésen esett át,negativ.Végbél-Ultrahangon is látszanak a járatok, Sandoz - Supplin antib. kezelést kapott 1 hónapig,annyi hogy nincsenek a rosszullétek,nem sápadt,nem sárga, de a fájdalom és a váladékozás megmaradt.Nem elviselhetetlen,csak egyfolytában érzi és nem tud ülni,gondolom nyomódik.Dec.1 óta táppénzen van, és épp holnap készül megbeszélni az orvossal a következő feltárást,műtétet( csak azon aggódom megtalálja-e),hogy kitisztitsák,hogy gyógyuljon már meg végre.Mert már nem birja tovább! Mindannak ellenére,hogy pszichiátriai-terápián (2 féle gyógyszert kapott)is van.Már nem ideges,nem depi....csak fáj!!!
Tudom,hosszúra sikerült, elnézést is kérek érte. Nagyon várom a véleményét és előre is köszönöm! Tisztelettel: SzM

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves SzM!

Férje problémája szerencsére igen ritka: egy igen nehezen megtalálható, "alattomos" helyen lévő tályog/sipoly okozza a fájdalmat. Ilyenkor a fájdalom okozta záróizomgörcs tovább rontja az állapotot, bódítás nélkül a sikeres vizsgálat, az esetleges sipoly-nyílás megtalálásának esélyét.
Mivel ilyen esetben a betegség megtalálása még a MR és az UH vizsgálat eredményeivel altatásban sem egyszerű, én is csak osztani tudom kétségeit.
Az ember könnyen belefárad/fásul az eredménytelenségbe, de, kérem, nem adják fel, a bajt meg kell gyógyítani, tovább kell menni, bermennyire is "összeesküdtek az égiek".
Sajnos egyéb biztos tanácsot adni én sem tudok.
Minden jót kívánva:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

A 8 éves kislányunknak nyár közepe óta fájdalmas székelés, kisebb-nagyobb vérzéssel tünetei vannak. Az lenne a kérdésem, hogy gyógyít-e Ön gyermekeket is?

Köszönettel:
Zoltán

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Zoltán!

Kistinikkel már volt dolgom, de lánya még ahhoz túl fiatal, hogy foglalkozni tudjak vele. Ehhez egy rendelést ismerek, a Heim Pál Kórházban van proktológia, telefonon bejelentkezés alapján tudnak menni. Próbálkozhatnak még gyermekgasztroenterológusnál is, erről a háziorvosnál tudnak érdeklődni, ez biztosan elérhetőbb.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

monika írta...

Tisztelet Doktor Úr!
Végbélrepedésemre Nitroglicerines kúpot és Bepantan kenőcsöt irt fel az orvos.Kérdésem az lenne hogy mennyi idő a gyógyulás?Mert lassan 2 hete használom de még mindig nem az igazi.Bár az a nagy fokú fájdalom ami kezdetekben volt már nincs.Csak néha égető viszkető érzés.Kicsit kétségbe vagyok esve hogy ennek már sohasem lesz vége?
Köszönetel:Mónika

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Mónika!

Véleményem szerint (amit szerintem kevesen osztanak szakmai körökben is, tehát csak az én véleményem), az Ön által felsorolt készítmények mivel nem a végbélrepedés alapvető okát gyógyítják, csak időleges javulást hoznak.
Erről többet honlapomon, a jobb oldali oszlopban lévő linkre kattintva olvashat.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

Régebben kb 16éves korom óta negyed évente jött ki külső aranyerem, abban az idöben lovagoltam, kezeltem minden vacakkal amit a kedves sebész mondott, de nekem a kamillás ülöfördö jött be, azután volt egy belsö aranyerem és egy végbélrepedésem, most eltelt majdnem egy év és nem történt semmi, tegnapig, kijött a külsö aranyerem.Egy problémám van hogy külföldön vagyok, mit szedjek, mert még ennyire nem éreztem iylen feszítö érzést, nem tudok aludni, és kivagyok:D Mozgás ügyileg mi lenne alegjobb, mert most semmi nem akar jó lenni, azért is fordultam most önhöz. Vagy mit tegyek?

Elöre is köszönöm válaszait:

Üdvözlettel:

Daniel

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Dániel!

Önnek szól "Jön is, megy is..." c. cikkem a külső rögös aranyérről. Heparin vagy más, vérrög oldó tartalmú krém javasolt ilyenkor, de ha a fájdalom olyan nagyfokú, érdemes lehet sebész felkeresése, a rög, az aranyér eltávolítása.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Diagnózisom fissura ani. Az érdekelne, hogy hogyan lehet ezt műtét nélkül gyógyítani. A kúpok és kenőcsök max. ideig-óráig enyhítik a tüneteket, de nem eredményeznek gyógyulást.Az eddigi orvosaim szerint ez csak műtéti úton gyógyítható. Igaz ez? És hány hétig érdemes ilyen módszerekkel próbálkozni egyáltalán?

Köszönettel:
Débé

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Débé!

A végbélrepedésről mindent megtudhat a jobb oldali oszlopban lévő linkre kattintva.
3-4 hét sikertelen krém-kúpozás után szerintem elvetheti a jelenlegi kezelést.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

33 éves nő vagyok. 9 éve, gyermekem születése után jöttek elő aranyeres panaszaim először. Sosem tapasztaltam elviselhetetlen fájdalmat, vérzést. Leginkább a végbél körüli viszketést, esetleg váladékozást, nehéz székelést és utána egy kis kitüremkedést tapasztaltam. Sokszor és sokat eszem zöldséget, gyümölcsöt. Odafigyelek arra hogy a táplálkozásommal ne nehezítsem a wc-n töltött perceket.
Most elkeseredésemben írok önnek, mert kb. 2 hónapja minimális mennyiségű vért találtam a székletemben. A vér frissnek tűnt, a széklet felületén volt. Azóta sajnos gyakran előfordul, hogy megjelenik a vér. Igaz nagyon kis mennyiségű. Korábban naponta egyszer, általában este volt székletem. Az utóbbi hetekben este és reggel is. Az esti székelésnél gyakran 2-3-or is visszatérek a wc-re, mert újra rám jön az inger. Amit ha egy picit próbálok visszatartani feszítő érzést tapasztalok. Minden székelés előtt, először kávéskanál mennyiségű nyákos, váladék ürül. Ebben a váladékban vagy a kezdődő székleten lehet találni kisebb vércsíkokat. A széklet hol keményebb, hol lágyabb. A végbél záróizmánál egy kis kitüremkedés lesz, ami a meleg fürdővízben vissza is húzódik. Ezenkívül semmi mást nem tapasztalok, de mivel már hetek óta fenn állnak e tünetek nagyon zavar mi okozhatja.
Tudom minden esetben az orvosi vizsgálat ad pontos választ a tünetekre, de nagyon tartok a vizsgálat kellemetlen és fájdalmas voltától, és mivel most fájdalmat nem érzek bevallom őszintén addig kerülném is. Kérdésem az lenne, a leírt tünetek alapján aranyér okozza e kellemetlenséget, és lehet e gyógyszeresen kezelni, vagy állhat e a háttérben súlyosabb probléma?

Köszönettel: Zita

Brigi írta...

Kedves Doktor úr!
Kb. 2 hónappal ezelőtt - tíz évi tünetmentesség után - újból végbélrepedésem alakult ki. A korábbi tapasztalataim alapján elkezdtem kezelgetni, tisztántartani, valamint szerencsére rátaláltam az Ön blogjára is, ahol tényleg hasznos információkat találtam. A repedések - kettő volt 3 és 6 óránál - elkezdtek begyógyulni aminek nagyon örültem, hiszen elkezdtem Normaflore-t szedni és odafigyelni az étkezésemre, folyadékfogyasztásomra és a székelési "lazításra" is nagy hangsúlyt fektettem. Nem vagyok túlsúlyos, - igaz ülőmunkát végzek - és a székletem is óramű pontossággal minden reggel érkezik. Már minden jól alakult, amikor kb. egy hete a reggeli műveletnél egy kicsit keményebbre sikerült a széklet, ezt követően a tisztálkodásnál észrevettem egy borsószemnél valamivel nagyobb csomót a végbélnyílásomnál, ami néhány napig borzasztó érzékeny volt és fájt. Szerencsére a doktor úr blogjában olvastam a külső rögösödött aranyérről, ezért folytattam tovább mindent(étkezés,folyadékbevitel)ahogy eddig, így az egyik berepedés elmúlt. Jelenleg -tehát nagyjából egy hete- a fájdalom teljesen megszűnt és a csomó is mintha kisebbedett volna... kb. olyan mint egy vízhólyag egy sötétkék folttal a közepén. Nem kezdett el váladékozni sem, így az lenne a kérdésem, hogy ha jól értettem a doktor úr leírásában, hogy ez heteken belül visszahúzódik? Gondolkodtam, hogy felkeresem Önt a budapesti rendelésén, amikor egészen visszahúzódott, hiszen teljesen nyugodt csak akkor lehetek, ha egy hozzáértő szakember is látta.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel,Brigi

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Zita!

Ha lehet választani az elkeseredettség és a kellemetlenség között, melyiket választja?
Több tippem is lenne a probléma okára, lehet végbélrepedés, lehet fertőzés, egyéb gyulladás, stb.
Lehet persze "komoly" probléma is a háttérben, de én úgy gondolom, elkeseredni felesleges, sohasem viszi előbbre az embert, a kellemetlenségre meg előbb-utóbb úgy is sor fog kerülni.
Persze, ha utóbb, akkor addig is csak az elkeseredettség, meg az esetleges probléma nő.
Válaszom tehát a következő: mivel többféle probléma okozhatja tüneteit, szükségszerű és érdemes a megfelelő gyógymód kiválasztásához proktológushoz elfáradnia. A vizsgálat pácienseim szerint kellemetlen ugyan, de nem fájdalmas.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Brigi!

Ha valóban egy külső, rögös aranyérről van szó, vissza fog húzódni maradéktalanul.
Majd a székelési problémákra is keresünk megoldást.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves Péter!

Mivel úgy látom az utolsó bejegyzés 2010-es, ezúton is Boldog Új Évet Kívánok minden olvasójának és persze Önnek is! :-)
Jöhet az önző rész, írom a problémámat. Gyakorlatilag 10-15 éve kisebb nagyobb kivételekkel de szinte folyamatosan puha, vagy hasmenéses székletem van. Emiatt már régen megszoktam hogy időnként véres a vécépapír, de mostanában az egyik aranyér tünet kezd nagyon zavarni. Tusolás után (alapos vagyok a testem minden porcikáján) viszketni szokott a végbélnyílásom, és mostanában fáj is picit ha odanyúlok. A párom megnézte, és én is próbáltam tükörrel okosabb lenni. Úgy néz ki "odalennt a kormos" :-) mintha egy apró bőrcsík lenne a záróizmon kívül, amely puha, az alsó része kicsit ki van pirosodva. Ha nem piszkálom nem fáj, alapból nincs vele gond, csak ez a tusolás vagy mosás utáni (bidé) viszketés zavar nagyon.
Tippjeim:

1. Candidám van
2. Külső, apró aranyerem van

Ha a totó passzol, akkor a másodiktól nem szabadulhatok csak az első "kivégzése" után?

Kíváncsi vagyok a véleményére, és arra hogy hogy mit javasol. Amit felírtam magamnak a hozzászólásokból és a cikkekből:
Gomba elleni kenőcs, Posterisan forte és mivel már a szemölcsökkel való küzdelemnél nagyon jó tapasztalataim vannak a homeopátiás szerekkel, ezért Acidum 9ch + Halicare ötleteim vannak.

Önnek biztos jobbak is... :-)

Tisztelettel:
B. Zoltán
DEBRECEN

ui:
Esetleg tud valakit jó szívvel ajánlani HB megyében, akinek érdemes a magánrendelésére elmenni?

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

Anapokban estem át egy colonoscopiás vizsgálaton.A problémám az,hogy minden székelés után friss vér látható a papiron és a wcben is.A leletem negatív,a vérzés anodermális eredetű.Ez valóban gyógyítható neogranormon kenőccsel és kíméletes tisztálkodással?Mennyi idő alatt gyógyúl,és milyen egyéb javaslata lenne ennek gyógyítására?Esetleg kenőcs,gyógyszer vagy valamilyen kúp? Válaszát előre is köszönöm!Üdvözlettel:András Pécsről

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Zoltán!

A viszketés millióegy okból kialakulhat, ezért a problémát megoldó tippem sem lehet.
Nem ismerek debrenceni proktológust, de próbálkozhat olyan alaposabb bőrgyógyásszal, aki meg is nézi rendesen kívül, és akár gasztroenterológussal is (béldolgokban ő az illetékes). A lényeg, hogy ne egy "egyen-aranyér-krémet-kúpot" kapjon, legyen kezelve az ok is.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves András!

A vérzés azt jelenti, hogy a végbelet borító bőr, nyálkahártya sérül. Hogy ez milyen okból alakul ki, az még kivizsgálásra vár. Ez lehet aranyér, gyulladás, végbélrepedés, szinte minden.
A Neogranormonnak szerintem semmi akadálya, de ha nem oldja meg a problémát (valószínűleg nem fogja), nézesse meg magát proktológussal, hogy megfelelő kezelést kaphasson!
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Zoltán írta...

Kedves Péter!

Köszönöm a javaslatát, megfogadom!

Tisztelettel: Zoltán

Névtelen írta...

Kedves Doktor úr!
Az lenne a problémám, hogy a végbélnyílásomnál kisebb borsó nagyságú csomó leledzik egy jó ideje (fél éve biztos, de lehet egy is).. először úgy gondoltam külső aranyér, de az is lehet, hogy csak bőrnyúlvány! Jellemzői: borsó nagyságú, a bőrömnél valamivel rózsaszínűbb (de nem vérvörös, ahogy én elképzelem az aranyeret), visszanyomható,de hamar újra előkerülő, fájdalommentes..:S Eddig azért is nem vettem róla tudomást, mert nem fájt, a napokban azonban olvastam egy cikket az aranyérről és szöget ütött a fejemben..Lehetséges hogy ez a picike csomó teljesen fájdalommentesen ott van egy éve? ha jól értem ez esetben a lidokain használ, vagy ennyi idő után már nem? kb. mennyi idő alatt tűnik el? Mit tegyek?
remélem nem kérdezek hatalmas butaságokat....:)
Egyébként gratulálnék a bloghoz, nagyon szimpatikus a hozzáállása a betegekhez, kár, hogy nem minden orvos ilyen!
nagyon várom a válaszát, és előre is köszönöm!
Noémi

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Noémi!

Az Ön által érzett csomó fájdalmatlan, valószínüleg csak egy egyszerű bőrnyúlvány. A Lidocain csupán érzéstelenítő hatással bír, tehát Önnek semmi értelme egy fájdalmatlan csomót érzéstelenítővel kezelni, semmi (pozitív) hatása nem lesz az akciónak.
Mivel fél ével ott van, nem sok esélyt látok arra, hogy egyszer csak eltünjön, ez csak sebészeti módszerekkel lehetséges.
Ha panaszt nem okoz, az esetleges rosszindulatúság kizárása után (bőrgyógyász, sebész, proktológus vizitje szükséges ehhez) ott is maradhat.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves Doktor úr!
Köszönöm a választ! Egyébként Lioton gélre gondoltam, csak véletlenül elírtam...:D:D De értem, hogy valószínű nem tűnik el! Panaszt éppen nem okoz, de esztétikailag zavar, úgyhogy ebből vágás lesz!:) Köszönöm mégegyszer!
Noémi

Névtelen írta...

tisztelt doktor ur!

mi szamit a glicerines végbélkúpnál tartos rendszeres használatnak? ami ugye nem javalott mert megszokáshoz vezethet és csak kezeloorvosa tanácsára megengedett?

köszönöm
dreamer

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

33 éves vagyok. Már sok éve ülő munkát végzek, tanulással egybekötve, de még nem szültem.
Már jó ideje (nem tudom pontosan, 1 éve biztosan már), hogy időnként végbél táji viszketést tapasztalok, illetve keményebb széklet esetén kibújik egy kisebb babszem nagyságú dudor, ami tapintásra puha és viszonylag könnyen visszaigazítható még fenéktörlés közben is. Tulajdonképpen magától is visszabújik hamar. Fájdalmaim nincsenek, csak időnként érzem, hogy ott van.

Az lenne a kérdésem, hogy jól sejtem-e, hogy ez belső aranyér lehet?
És mivel kezelhetném, hogy javuljon a helyzet, és a véres, spriccelős szakaszig már ne jussak el? Meg ettől függetleneül is elég zavaró már ilyen stádiumban is.
Olvastam itt a többiek üzeneteit, és megijedtem, hogy hova fajulhat később. Kérem, segítsen, mivel tudnám visszaszorítani? Remélem, most még elég valami krém és kúp használata.

Válaszát várom.
Köszönettel,
zsuzsa

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Dreamer!

A glicerines kúpot használhatja akár naponta is, szerintem probléma nem lehet belőle.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Zsuzsa!

Én nem tudom, mi ez (hogy mi 100 féle lehet, azt igen), de közel sem biztos, hogy "klasszikus" aranyér.
Hogy elejét vegye a kellemetlenségeknek, javaslom, keressen fel szakembert, proktológust, ott majd kiderül a probléma oka.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves Doktor Úr!
Kérdésem, hogy az aranyeret el lehet-e tüntetni végleg kenőccsel vagy kúppal? Vagy műtéttel? Hallatom olyat hogy műtét után újra kialakult az aranyér. Nem rég voltam orvosnál és kenőcsöt irt fel. Régen nem vettem fel hogy aranyerem van és nem is tudtam mi az.Egyszer vérzett , de ennek már kb 5 éve. Most 3 napja székelés után vérzett. Használom a kenőcsöt de nem tudom egyáltalán használ-e valamit.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Érdeklődő!

Az aranyeret kúppal, kenőccsel eltüntetni nem lehet. De nem biztos, hogy aranyér okozza a panaszát.
Ha a vérzés nem szűnik, érdemes lenne szakembernek, proktológusnak megmutatnia magát, hogy a megfelelő terápiában részesüljön.
Erről többet a "Biztos, hogy aranyér..." c. cikkemben talál.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

Decemberben jelentkezett nálam a vérzés a székleléskor, egy keményebb széklet hatására.A vérzés egy hét alatt elmúlt.Voltam proctologusnál,ujjal nem tapintható I-III aranyeret,gyulladást, állapított meg,majd szteroidos magistralkúp kúrát.doloproct kenőcsöt irt fel. A vizsgálat alatt, és akúra alatt nem volt vérzés.az utolsó kúp élhasználásától, eltelt három nap, most ismét jelentkezett a vérzés, igaz kis-seb mértékű.Azt szeretném kérdezni, hogy folytathatom ennek a kúpnak a használatát,vagy menjek vissza kontrollra.A széklelés elejekor érzetem egy kis szúró érzést éreztem.

Tisztelettel: István

Gabec írta...

Tisztelt doktor Úr!

Segítségét szeretném kérni:

Aranyeres problémáim voltak,amelyek elsősorban vérzésben mutatkoztak
(fájdalom, viszketés nem volt). 2004 óta Crohn beteg vagyok. A tavalyi
tükrözésen kiderült,hogy a vérzésemet a belső aranyeres csomók
okozzák.
Hagyományos Eisenhammer módszerrel műtöttek január 28-án. A kérdéseim
ezzel kapcsolatban a következők lennének:
- milyen fontos dolgokra figyeljek a műtétet követően?
- kézzel tapintva mintha egy csomó jelent volna meg a végbélnyílás
mellett, amely viszket. Mi okozhatja ezt, mi lehet ez?
- milyen diétát javasol a műtét utáni időszakra?
- székeléskor erős fájdalmaim vannak, mikor várható ezek csökkenése?


Jelenleg fogyasztott gyógyszerek: Fraxiparine injekció, Detralex
tabletta, Flector EP Rapid.

Türelmét, segítségét előre is köszönöm:

Gábor

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves István!

A dolog nem stimmel, 1) az aranyereket igazából nem lehet ujjal megítélni, 2) a szúró érzés inkább végbélrepedésre utal.
Ha tényleg nagyobb belső aranyere van, arra csak időhúzás az alkalmazott kezelés, érdemes ilyenkor már valamilyen ambuláns eljárással eltüntetni.
A végbélrepedésre sem megfelelőek az alkalmazottak.
Mindezen kezelésekről a jobb oszlopban lévő hivatkozásokra kattintva talál többet.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Gábor!

A székletrendezésre, és a sebek tisztán tartására kell aranyér műtét után figyelnie.
Könnyű, fűszerszegény diéta, sok folyadék, rendszeres mosás.
A csomó megjelenése a seb gyulladására utalhat, kontrollon ezt meg kéne kérdezni.
A fájdalom úgy 5-15 nap alatt szokott csökkenni.
Érdemes lenne talán a Crohn-ra is szednie gyógyszert? Nem írta, hogy áll ez jelenleg.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Köszönöm válaszát!
A Crohn betegségemre jelenleg Pentasa tablettát szedek, 3x1 adagban. A gyulladás a vékonybelemben van. Jelenleg a tükrözés alapján kifejezett aktivitási jelek nem láthatók, de a nyálkahártya granulomatosus jellegű.
További kérdéseim a műtéttel kapcsolatban:
- a varratok távozása kb.mikorra várható?
- a gyulladást tekintve milyen módszert javasol: elegendő-e a kamillás ülőfürdő vagy lemosás (mostani állapotomban jelentősen ég és viszket)?

Köszönöm megtisztelő türelmét!
Minden jót kívánok!
Gábor

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Gábor!

A fonalak távozása a fonal fajtájától függ, kb. a 2. héttől várható.
A gyulladás mértékétől függ az ellene való fegyver, az orvosa meg tudja ítélni, hogy a mosás elég, vagy esetleg antibiotikomra is szükség van.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Beatrix írta...

Kedves Doktor Úr!

Egy ideje olvasgatom küldeményeit, köszönöm. Tavaly óta szenvedek a fissura okozta vissza-visszatérő panaszaitól. A diétámmal semmi gond, évek óta figyelek rá, de a rendszeres mozgás hiányzik az életemből. Konkrétan abban kérem tanácsát, hogy hol lehet megbízható intimtorna gyakorlatokat találni(az internet nem tűnik használhatónak), ill. konkrétan az érdekelne, h milyen sportokat ajánlana az úszáson kívül(ami nem az erősségem). Továbbá mi a véleménye a néptáncokról mint mozgási lehetőségről?
Köszönettel:
Noname

Névtelen írta...

Kedves Doktor Úr!
Láttam, hogy a homeopátia felmerült témaként már. Érdekelne az Ön véleménye a témáról annak ellenére, hogy írta, nincs nagy tapasztalata róla. Tudományos szempontból vizsgálva azt láttam olvasmányélményeim alapján, hogy az egész nem más mint placebo, a dolog spirituális oldalát nézve pedig számomra okkult gyökerű sarlatánságnak tűnik(főleg a homeopaták honlapjának információi alapján). Számomra hihetetlen, hogy orvosok ezt propagálják(persze, jó üzlet lehet...)Ön mit gondol?
B

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Beatrix!

Az a rossz hírem van, hogy tapasztalatom szerint az esetek legtöbbjében az intimtorna önmagában - legalábbis az első időkben - nem oldja meg a gondokat. Egyéb problémák is felléphetnek, lehetnek kiváltó okok, ezek nem kezelése feleslegessé tesz minden erőfeszítést.
A megfelelő végbélintomtorna elsajátításához én sem tudok internetoldalt, a sokféle fellelhető módszert is csak az adott esetben szoktam kiegészítésként ajánlani. Szerintem orvosi ellenőrzés nélkül nem szerencsés elkezdeni, sok esetben félreviheti az embert, akkor meg megette a fene...
Amíg a probléma fennáll, az ugrálós, a kismedencei izomzatot nagy fokban megterhelő mozgásokat (a néptánc is ilyen) szerintem érdemes elfelejteni, később fokozatosan vezethetők csak be. Az izzadós sportok közül én a végtag vezetett mozgásait javasolnám, pl. az ellipszistrénert.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves B!

A homeopátiáról nincs kialakult véleményem, mert nem tanultam, nincs kellő tapasztalatom a témában. Sajnos orvosok szájából is lehet olvasni egymásnak ellentmondó dolgokat, a tanulmányok mélyére ásni (sokszor ott van a kutya elásva) viszont nem fogok.
Voltak (valószínüleg vannak) olyan gyógymódok, melyek rendkívül felkapottak egy ideig, majd kiderül, hogy teljesen hatástalanok/ártalmasak. Akár támogatja a kor sok hatalmas koponyája, akár nem, az önhittség vakká teszi az embert, és a nagy emberek sem midig mentesek ettől. Más, bizonyíthatóan (ahogy akár az ellenkezője is) és mai tudásunk szerint egyértelműen hatékony gyógymód az első időkben akár üldözöttséget is "élvezhet".
Sajnos a mai időket gyakran a józan paraszti ész és az önkontroll teljes hiánya jellemzi, ezért érdemes mindennel óvatosnak és kritikusnak lenni (velem is).
Tehát nem tartom magamat olyannak, hogy az információk töredékének, pár vélemény birtokában bármire is ítéletet mondjak.
Ha már teljesen a dolgok mögé látva meglelte az igazságot, cselekedjen a szerint, de addig legyen kritikus önmagával is. Ha nem bízik benne, ne alkalmazza!
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Klára írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Kezelhetetlennek ítélt colitis ulcerosaval 12 éve ileo-analis pouch képzéssel műtöttek. Akkor derült ki, hogy betegségem az évek során Crohn betegséggé változott.
Azóta sűrűn begyullad, vérzik is az anus csatorna, néha a pouchra is átterjed. Érzésem szerint ödémás lesz, jelentősen beszűkül, székeléskor fáj. Majd minden ételre hevesen reagálok. Gasztroentorológiai terápiák mellett (Pentasa, Salofalk enema) is fennállnak főleg a végbélproblémáim (pont a 3-4 cm-nyi végbélcsatornával nem tudnak mit kezdeni.(Orvosom szerint Infliximab esetén is valószínűleg beszűkülne végleg a végbél, ami kivezetés szükségességét eredményezné, na ez az, amit nem akarok). Orvosom az ánusz csatorna fekélyes, heges beszűkülése miatt felvetette a kivezetés lehetőségét. Azonban én tudom, hogy képes a normális, rugalmas működésre is, igaz elég ritkán.
Doktor Úr, proktológiai szempontból lehet valamit kezdeni ezzel a helyzettel?
Köszönettel,
Klári

Gabec írta...

Tisztelt doktor úr.

Sajnos az operáló orvosom nem értem utol idáig, ezért ismét önhöz fordulnék segítségért:

A műtétem jelenleg kb 3 hetes, szombat éjszaka erős alhasi fájdalomra ébredtem. Kb 5percig tartott majd, vasárnap egy Wc alkalmával észlettem hogy véres a papír.

Mi lehet ennek az oka.


Köszönettel: Gábor

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Klári!

Az attól függ. Ha hegesedés okozza a szűkületet, akkor gyakorlatilag nem. Ha a hegesedés nem olyan fokú, és a szükületet az alapbetegségéből fakadóan kialakult záróizomgörcs okozza, még valamennyit igen.
Erről többet a jobb oldali oszlopban a végbélrepedés linkjére kattintva olvashat.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Gábor!

Gyulladásos bélbetegsége is közrejátszhat, hogy fájt a hasa, véres lett a széklete, de a műtét is, esetleges szövődmény okozhatta.
Mutassa meg magát orvosának, felesleges látatlanban a levegőbe beszéljek/írjak.
Sokminden lehet, a korrekt véleményhez ezt tényleg látni kell.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

20 éves fiatalember vagyok.Pár hete széklet ürítés közben enyhe szúró-csípő érzést éreztem a végbél végén, a záró izmoknál vagy azok mellett és utána a papíron egy kis vér látszódott. Azóta nem minden alkalommal, de tapasztalom ezt, kis mértékben.
A székletem általában elég tömény, emiatt kiskoromban (4-5 évesen) már volt aranyér műtétem is.
Fájdalmat, viszketést nem érzek. Vért és az enyhe szúró-csípő érzést is csak az ürítések alkalmával tapasztalok.
A kérdésem az, hogy mi tévő legyek? Elég ürítés után ülőfürdő alkalmazása,esetleg használjak valamilyen krémet?Székletlazító gyógyszer vagy étrend segítene?(mert lágyabb székletnél nem tapasztalom)

Segítségét előre is köszönöm:

Dávid

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Dávid!

Valószínüleg végbélrepedés lehet panaszai hátterében, erről többet a jobb oldali oszlopban lévő linkre kattintva talál.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr,
először szeretném megköszönni mindenki nevében azt a sok választ amit Ön ír, már ez önmagában ritka dolog.
Engedje meg, hogy röviden leírjam a történetemet, és kérem ha van rá lehetősége, válaszoljon az én kérdésemre is.
23 éves homoszexuális fiú vagyok, befogadó oldalon. Úgy gondolom hogy külső aranyerem van, de nem vagyok biztos a kialakulás okában. Gondoltam a székrekedésre és az anális szex rendszeres gyakorlására is. Körülbelül 3 éve van ez a problémám, amely 1 hónapig probléma, majd pár napos itthoni kezeléssel enyhül vagy eltűnik pár hétre/hónapra, majd megint előjön és csak így tovább és tovább... Az első időkben tapasztaltam véres wc papírt is, most már nem. Fájdalmat szinte soha nem éreztem, csak elvétve. Igazából csak székletürítés közben és közvetlenül utána zavar a csomó. Többször voltam már orvosnál vele általános kórházban (3szor is) de egyik vizsgálatot sem éreztem túl értelmesnek, egy esetben kifejezetten megalázó volt, pedig nem vagyok túl szégyellős típus. Mindenesetben az orvos hemorid krémet írt fel, ami egyébként nagyjából használ is. Próbáltam a kúpot is, de az Ön blogjában olvastam először, hogy annak inkább a belső aranyérnél van értelmes, a első 2-4cm-en jelentkező problémára a krémet javasolja. A problémám a tanácsadás hiánya, a magyar orvosok tapasztalatom szerint nincsenek felkészülve arra hogy ha egy meleg férfi kérdez tőlük, nem hogy én, hanem ők jönnek zavarba és pár teljesen elkerülő szóval lezárják a témát. Ezért teszem fel a kérdést, hogy EZZEL AZ EGÉSZZEL AKKOR PRÓBÁLJAK MEG EGYÜTT ÉLNI? Igazából semmiben nem zavar, csak mégis kellemetlen, és attól félek hogy majd egyszer az az izé akkora lesz hogy úgy marad kint... (elnézést a nyíltságomért máshogy nem tudom leírni) Az anális szex gyakorlását abbahagyni nem tudom és nem is akarom, nyilván amikor ittoni kezelés alá helyezem magam, akkor nem csinálom.
Van-e értelme esetleges vizsgálatnak Ön szerint? Tudok e meg újat egy vizsgálattal, vagy igazából felesleges mert így is fel tudntam mérni a helyzetet? Hajlandó vagyok fizetni is egy normális vizsgálatért és tanácsadásért csak végre jussak előre ebben az egész témában, és bánjanak velem teljesen emberien.
Kellemes hetet kívánok Önnek!

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Fiú!

Az anális szex aranyérre kifejtett következményeivel szerintem tisztában van.
Minden aranyér gyógyítható, rendbe tehető, viszont az anális szex gyakorlása a későbbiekben újabb aranyereket hozhat elő. Szerintem orvosai ezért hárítanak a homoszexualitásán túl. A későbbiekben keletkező aranyerek is rendbe tehetők, sőt, szerintem rendbe is kell tenni, mert félelme egy idő után valósággá válik.
Keressen fel egy jó szakembert, proktológust, aki felméri a helyzetet (ehhez a vizsgálatra szükség van) - pontosan milyen beavatkozásra van szükség -, majd rendbe teszi a problémát. Ne hagyja magát, joga van az egészséges élethez!
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

XXX írta...

T. Doktor úr!

Érdeklődnék, hogy létezik-e női proktológus idehaza (Dunántúlon, Balaton-felvidéken - a veszprémi kórházhoz tartozom, de a környező terület is szóba jöhet, akár Fehérvár is), vagy ez inkább férfiszakma? Férfiként inkább női orvost keresnék fel, szerintem nagyon megnyugtatna, ha ellenkező nemű egyén vizsgálna ilyen intim területen, s nem egy másik férfi.

Köszönettel: M.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves M.!

Igaza van, mivel főleg sebészetre épül a proktológia, túlnyomó többségben vannak a férfiak.
Dr. Rettegi Marianna pl. Várpalotán, Tatán is rendel.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Jónapot kívánok! Pár napja(2-3napja) kijött egy görcs a végbelemnél...Fájni is fáj meg néha vérzik is(a vérzés az ritkán fordul elő) de a fájdalom az ülésnél, járásnál mindenhogy érzem és ez engem zavar..néha beveszek egy fájdalom csillapítót...meg vettem már be gyulladás csökkentőt is de eddig egyik sem használt semmit..orvoshoz menni nem merek, de másnak sem merem elmondani a problémámat...azt szeretném kérdezni, hogyha nem piszkálom meg semmi akkor pár napon belül elmúlik magától a fájás? Mert azt tudom,hogyha aranyerem van az nem mulik el...de nekem az lenne a fontos, hogy ne fájjon és tudjak ugyan ugy mint régen rendesen ülni meg minden és hogy ne zavarjon...

Tanácsát előre köszönöm!
üdvözlettel: Egy 18 éves lány

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves 18 éves lány!

Valószínűbbnek tartom, hogy nem aranyere, hanem végbélrepedése van. Ha ekkora fájdalommal jár, nem valószínű, hogy véglegesen el tud múlni.
Nem túl forró, testmeleg, sima csapvizes, 5-10 perces ülőfürdőkkel próbálkozhat fájdalom esetén, az ilyenkor fellépő fájdalmas görcsöt ez oldhatja.
A jobb oldali oszlopban lévő hivatkozásra kattintva többet is megtudhat a végbélrepedés témájáról.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Débé!

Alapanyag leírás, ellenőrizhetőség hiánya miatt a kékkenőcsről szóló reklámlinkeket eltávolítottam, aki erre kíváncsi, guglizza meg.
Kérem, a továbbiakban blogomon tartózkodjon az ehhez hasonló magatartástól!
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves Doktor úr!

Kb. 3-4 hónapja valószínűleg külső aranyerem alakult ki. Nem fáj, csak érzem, hogy ott van, néha viszket, és ritkán egy kis vérpötty is előfordul a papíron WC-zés után. Tudna ajánlani olyan vény nélkül kapható gyógyszert vagy krémet amitől teljesen elmúlik?
Köszönöm

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Kérdező!

Nem tudok olyan aranyérkrémről, amitől egy 3-4 hónapja kint lévő aranyér el tudna teljesen múlni.
Megpróbálhatja pl. a Doxiproct, Mastu S használatát, de javaslom, ha panaszai nem múlnak el, egy jó szakembert, proktológust keressen fel.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Egy hete szültem második gyermekemet. Az első szülésem után is volt aranyeres próblémám, ám nem jelentős. Elmúlt, és csak egy kis bőrlebeny maradt utána, ami semmilyen próblémát nem okozott. Viszont a mostani szülést követően is jelentkezett a külső aranyér. Elég fájdalmas és zavaró. Vérezni nem vérzik.
Kenegetem krémmel. Úgy érzem, sőt megnéztem, hogy több borsonyi nagyságú rög van, és ami igazán aggaszt, hogy van egy nagyobb méretű is, kb. mint egy jó nagy bab. Kérdésem, hogy van-e esély arra, hogy magától felszívódik a nagy is, vagy ez csak műtéti úton távolítható el? És így a szülés után mennyit várjak, mikor kereshetek fel egy szakorvost?

Üdvözlettel: N. Rita

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Rita!

Szoptatás mellett a "fegyvereink" behatároltak.
A rögök maguktól felszívódhatnak, de a naggyal még lehet probléma.
Ha a dolog nem javul, keressen fel szakembert.
A rögökről többet a "Jön is, megy is..." c. cikkemben talál.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

Még a tél óta, egy kellemetlen ,tapadó érzést
érzek a farpofák között.Gondolom ezt valami nyálka
okozhatja.A kezdeti időszakban éreztem gyenge nyomó érzést a végbelem és a herék közti szakaszon,de ez nagyon gyenge és nagyon ritka volt.Ráadásul mostanra már ez is megszünt.
Normálisnak mondható a székletem,álagára és gyakoriságára nézve.Talá egyszer volt alig ésrevehető véres folt benne.
Elmentem proktológushoz és belső aranyres csomók
at vett észre melyek még nem kritikusak.
Detralex tablettát szedek már tíz napja.A tapadós érzés maradt(ezt persze csak napi négy őt alkalommal érzem rövid ideig)de akkor is szörnyen idegesít.
Talán még annyit,hogy jó a közérzetem, sehol semmiféle fájdalmam nincs, és nincs súlycsökkenésem .Sajnos ülőmunkát végzek.
Ön is úgy gondolj,hogy a detralex meghozza az eredményt,vagyis hogy megszünhet ez a tapadós érzés.
Tudna nekem valami tanácsot adni.
Köszönöm!

Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Péter!

Lehet, hogy csak az aranyér "izzad", ekkor a tapadós érzés jogos, erre jó lehet a Detralex.
De gyanúm szerint más is, leginkább gyulladás lehet az aranyereken kívül, erről szól "Biztos, hogy aranyér... " cikkem. Ezért szerintem a Detralex semmilyen hatással erre nem lesz.
Tehát egy próbát megér, ha nem hat, érdemes továbbvizsgálni.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Péter írta...

Tisztelt Doktor Úr,

Körülbelül fél éve tisztálkodás közben vettem észre egy 2cm hosszú, spagetti vastagságú kitüremkedést, a közepén egy keményebb, borsó méretű dudorral, a végbélnyílás felett (a hímvessző irányába). Azóta nagyon gyakran véres a WC papír is (friss vér, a széklet nem véres), illetve a kitüremkedés és a végbélnyilás sokszor nagyon viszket.
A kitüremkedés legtöbbször tünetmentes, néha nyomásra érzékeny, fáj.
Székletem, rendszeres (minden reggel), szilárd, 30 éves férfi vagyok.

Szeretném a véleményét kérni, hogy mi lehet a probléma.

Tisztelettel,
Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Péter!

Ezek alapján nem tudnám megmondani, de mivel fél éve ott van, nem hinném, hogy magától elmúlna.
Mutassa meg magát egy jó szakembernek, proktológusnak.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tiszteletem doktor úr!
Dávid vagyok. Lenne egy külső aranyerem maximum 1,3cm-es amit kentem kenőccsel és kúppal is kezeltem és figyeltem mindig a higéniára 3.napon járok reggel ha jól gondolom "kifakadt" a széklettől és vérezni kezdett azóta az aranyerem mérete lecsökkent több mint felére és nagyon kicsit még jön belőle a vér ,de csekély mennyiségű. Azt olvastam így távozik a salakanyagos vér a szervezetből . Ez már a gyógyulási stádium? Még lehet-e kenni a kenőccsel? Vagy elfertőzné az aranyeret? Köszönöm előre is válaszát! Tisztelettel : Dávid

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

Alapból van egy krónikus bélgyulladásom, amit igyekszem karbantartani, a székletem zömében lágy, hasmenéses jellegű. Vannak aranyereim is (külső, belső), eddig "végbél" ultrahanggal nézték, azt mondták nem vészes, minden székelés után "megajándékozom" magam egy aranyeres kúppal.

Amit igazán kérdezni szeretnék, az alábbi panasz okának kiderítése lenne: Van a lágyék mindkét oldalán egészen lent egy tompa állandó fájdalom, ami fel tud erősödni, és szúróvá tud válni, elhatol még a talpamig is, elég kellemetlen. Ilyenkor még a láb újaim is zsibbadnak és egy tompa kissé égő fájdalom is van. Urológusnál jártam, itt negatív vagyok, a prosztata kissé jóindulatúan nagyobb (43 mm), de ez nem ok, 50 év felett elfogadható. A kérdésem tehát az, hogy okozhatja-e ezt a problémát az aranyeresség vagy más végbélbetegség? Gondoltam még esetleg kívülről nem látható sérvre, mert sérvem már volt (jobb oldalon, gyermekkoromban megműtötték). Megtisztelő véleményét előre is köszönöm.

Tisztelettel: Sándor

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Dávid!

Ez a vérrel való salakanyag-távozás ebben az esetben nem valós.
A "Jön is, megy is..." c. cikkemben erről a külső rögös aranyérről mindent megtalál.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Sándor!

Gyulladásos bélbetegségben egyéb dolog (pl. tályog) kizárásánál általában medencefenék- vagy záróizomprobléma, végbélrepedés szokta ezeket a fájdalmakat okozni.
Erről többet a jobb oldali oszlopban lévő hivatkozásra kattintva olvashat.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Nagyon hasznosnak találom az oldalt! Tetszik, hogy a mindennapi problémáinkkal is foglalkoznak szakértők az Interneten!

Ha lehetne én is szeretnék egy kérdést feltenni. Ide írnám inkább, hátha másnak is tudok ezzel segíteni.
Elég régóta van egy kellemetlen tünetem szinte minden nagy WC után. Az esetek többségében halvány vérfoltok vannak az utolsó papírokon. (Néha elég intenzívek a foltok, viszont erős vérzésre, ami "folyik" szerencsére még nem volt példa.) Fájni nem igazán fáj, talán csak érzékenyebb néha.
Próbálok egészségesen táplálkozni. Ha csak tehetem zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztok főként.
Illetve minden egyes alkalom után veszek egy meleg fürdőt.
Valószínűnek tartom, hogy csak az erős "dörzsölés" váltja ki ezeket a vérfoltokat (mivel sebeket nem találtam/éreztem még), de mindenképp szeretném egy orvos véleményét kérni a jelenségről.
Illetve még azt szeretném megkérdezni, hogy el lehet-e ezeket a tüneteket teljesen tüntetni? Családom szerint ez könnyen vezethet végbéldaganathoz.
Van-e valamilyen készítmény, ami segít ezen vérfoltok végleges eltüntetésében?

Segítségét nagyon köszönöm!

Üdvözlettel:
Zoltán.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Problémám kb.1éve kezdődött...Székelés után véres wc-papír (hol kevésbé, hol jobban, de max. pecsét méretű, általában csak egy vékony csík), ritkán a székleten is megfigyelhető. Székletem rendszeres, nincs hasmenés, néha kevés nyálka van rajta.
Tavaly októberben volt vastagbéltükrözésem, nem találtak semmit, az alsó szakaszban nagyon enyhe gyulladást...Salofalk kúpot kaptam, de a tünet nem múlt el. Sajnos az orvosom nem nagyon foglalkozott velem, ezért több orvost is felkerestem az elmúlt év folyamán. A következő aranyeres csomókat talált, amire kaptam kúpot, azonban az sem használt. Proctologushoz küldtek, aki legyűrűzött egy csomót. Tünetek továbbra sem múltak. Így magánorvoshoz fordultam, aki szerint enyhe colitisem van, fél évig Xalasin 250mg-ot kellett volna szednem, és utána újból megtükrözne. Nem érzem magam colitisesnek, így nem szedtem.Nincs hasmenésem, a vér kis menniségű, friss piros/rózsaszín, a vizsgálatok során a vérképem kimutatott gyulladást (a vérsüllyedés és a fehérvérsejtszám magasabb volt az értékhatárnál),ez azonban gyógyszerek nélkül visszaállt az értékhatárok közé. Ha egy éve nem találtak semmit, a Doktor Úr szerint indokolt egy újabb tükrözés, lehetek colitises? Főleg így, hogy találtak aranyeres csomókat, ami produkálhatja a tüneteket?! Mint a legtöbben, én is próbáltam magamnak megnézni...sajnos nem tudom, hogy kellene kinézni egy egészséges végbélnek, én 3 csomócskát láttam kb.1-2cm-re a végbélnyílástól...
Kicsit belefáradtam az orvoskeresésbe, és amióta "nem foglalkozom" vele, sokkal ritkábban van tünetem.
És még annyit szeretnék hozzátenni, hogy baloldalt az alhasamban, van egy csőszerű keményedés (nem tudom hogy korábban is volt-e), de erre is minden orvos mást mondott: volt aki szerint bél tapintható, volt aki szerint medenceizom, UH nem mutatott semmit, csak kevés folyadékot, ami normális.
Várom a Doktor Úr kedves tanácsait!Előre is köszönöm!
Tisztelettel:

Mariann

Névtelen írta...

Kedves Doktor Úr!

Barátom két hete esett át lézeres (belső) aranyérműtéten.
Műtét után másnap belázasodott, ami egy napig tartott. Kb. a tizedik napig hőemelkedése volt (37,2°) Két dudor jelent meg (egy borsónyi és egy mogyorónyi)a záróizom mellet, amelyek nagyon fájdalmasak voltak. Mára leapadtak, de a bőrlebeny még megvan, és mintha 1-2 mm széles lyuk lenne az alján mindkettőnek.
A műtő orvos szerint ez normális. A műtét utáni 10. napon történt vizsgálat után azt mondta, hogy szépen gyógyul a seb, semmi probléma vele.
Ez valóban normális?
Mikorra fog elmúlni?
Nem lenne szükség antibiotikumra?
Normális, hogy az első kontrollon csak külső vizsgálat történik?

Hálás köszönettel:
Egy aggódó barátnő

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Zoltán!

Az erős dörzsölés okozta eredet könnyen eldönthető, ha nem használ intenzíven WC-papírt.
Ilyen enyhe vérezgetést egyébként sokféle probléma (aranyér, végbélrepedés, gyulladás, de persze akár daganat is) okozhat, ezért tuti receptet nem tudok adni. Érdemes egy jó szakemberrel, proktológussal kivizsgáltatni.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Mariann!

Az ember nem érzi magát kolitiszesnek, sőt igazából szeretné elhessegetni a gondolatát is ennek, de ez a vizsgálatok során dől el.
Én az Ön helyében elkezdeném a gyógyszeres kezelést, ha semmi nem változik, utána ráér tovább gondolkodni, de szerintem panaszai beleillenek a kolitisz tárgykörébe.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Aggódó Barátnő!

Elnézését kérem, de az leírtak alapján nem tudok véleményt alkotni.
Ha nem elégedettek az ellátással, javaslom, keressenek fel más szakembert.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves fissurától szenvedők!

Közel egy évig tartó szenvedés után vállaltam egy záróizom bemetsző műtétet, bár előbb tettem volna!!!Megspóroltam volna magamnak egy csomó szenvedést. Ajánlom figyelmetekbe Dr. Csatár Évát, neten találtok adatokat róla.A műtét kb. 1-2 perces(sajnos sztks orvosok nem ismerik, a doktornő Genfben tanulta), és az 1. székeléskor már nem éreztem semmiféle fájdalmat műtét után.Semmi rossz utóhatást nem tapasztaltam. A sebkimetszős sztkás műtétet viszont nem ajánlom senkinek!Jobbulást kívánok mindenkinek!
Débé

Névtelen írta...

Kedves Doktor Úr!
Névtelen levelezője írt a sikeres záróizom műtétjéről.
Kiváncsi lennék a véleményére ezzel kapcsolatban.
Én évek/évtizedek óta szenvedek különböző külső/belső aranyeres problémákkal. Gyűrűztek, távolítottak el külső mogyorónyi csomót stb...
Ezen utolsó műtét (2010.szept)után jelentkezett a székeléskor tapasztalható nagyobb mennyiségű vérzés, pedig a sebhely szépen begyógyult. Vagyis a kijárat közeléből, de bentről érkezik. Előtte belső égő érzés jelentkezik.A vizsgálat is szinte elviselhetetlen, mert bármely emberi ujj vastagabb mint egy sima ceruza. A proktológusom szerint gyűrű szűkületem van.Egy alkalommal helyettesítették, ő említette a bemetsző műtét lehetőségét, de nem ismert senkit, aki ezt el is tudná végezni. Továbbá felhívta a figyelmemet a veszélyeire, mely szerint az ellenkező véglet kialakulása is előfordulhat a műtét következményeként. Akkor viszont marad a norkainos kúpozás, ilyen-olyan aranyeresség és szenvedés?
Mit tanácsol? Mi a véleménye a műtéttel kapcsolatban? Vállaljam? És ki az aki vállalja és meg is bízhatok benne?

Válaszát előre is köszönöm!
Még dolgozó nagymama

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Maximális elismerésem munkájáért. Nagyon sok hasonlóan gondolkodó és cselekvő gyógyítóra lenne szükségünk.
Évek óta élek prosztata és aranyeres problémákkal. A fájdalmakat már nem tudom szétválasztani, a pontos helyét meghatározni. Gondot okoz az ülés, a hideget fájdalomként érzem. Helyi fájdalomcsillapító kenőcsök a külső aranyereken rövid idejű panaszmentességet eredményeznek. Kérdésem: Van-e egyszerű lehetőség a fájdalom forrásának meghatározására? Tudom, hogy a megoldást csak a problémák rendezése jelentheti, tervezem is meglátogatni, de innen Budapest több, mint 100 km. És addig is egy kis biztatás elkelne.

Szívélyes üdvözlettel egy leendő páciense.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
Édesanyám 70 éves és ma volt végbélrák szűrésen. Egy polipot talált az orvos.Az a kérdésem,hogy műtét nélkül kezelhető-e és ha ige mivel? Mennyi az esélye,hogy rosszindulatú daganat?Amúgy nincs egyéb panasza,csak néha fáj a végbele és a széklete nem kemény,de apróbb darabokban ürül. UI. A testvére végbélrákban halt meg.
Válaszát előre is köszönöm. Éva

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Débé!

Tapasztalatom szerint is sok esetben csak a belső záróizom részleges bemetszése segít végbélrepedés esetén. A páciensek viszont sokszor félnek attól, hogy a későbbiekben széklet-visszatartási problémájuk lesz, emiatt van páciensem, aki már a harmadik kért műtétjére sem jött el. Ez a veszély ritka, de nagyban ronthatja az életminőséget. Megfelelő esetben viszont egy életre megszabadulhat a problémától.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves még dolgozó Nagymama!

Ezek a problémák már csak egyéni megítélés alapján gyógyíthatók. Hogy mi szűkült, mennyire, mit okoz, stb., ez mind-mind a mérleg serpenyűjébe kerül. Ezért látatlanban nem tudok (számomra is) megnyugtató választ adni kérdésére.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Uram!

Ezeknek a fájdalmaknak a pontos meghatározása tapasztalatom szerint nem egyszerű, sokszor 3-4 féle, akár egymásba fonód problémát kell kibogozni ilyenkor. Ilyen esetben egy, a legalaposabb vizsgálat sokszor nem elég, a panasz alapjául szolgáló, rejtőzködő betegségre sokszor csak a 2-3. vizsgálatakor, a következmények meggyógyítása után derül fény.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Éva!

Felesleges spekulálni, a szűrővizsgálaton valószínűleg vettek szövettani mintát, az megmondja, milyen indulatú az elváltozás.
Gyanús a dolog a panaszok alapján, hogy ha a polip a végbélben van, akkor inkább végbélrepedés okozta papilloma lehet a bűnös. Akkor viszont az alapvető ok, a végbélrepedés gyógyítása nélkül csak ennek az eltávolítása nem oldja meg a problémát. (A végbélrepedésről többet a jobb oldali oszlopban lévő hivatkozásra kattintva találhat.)
Ehhez keressenek fel egy jó szakembert, proktológust.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt doktor úr!

Segítségét szeretném kérni! nagyjából három nappal ezelőtt elkezdtem érezni egy enyhe fájdalmat és egy kis "duzzanatot" a fenékvágat tetején, a bal oldalon! Mára sajnos mint a (kemény)duzzanat mint a fájdalom is megnőtt.Sem ülni sem háton feküdni nem tudok és a mozgás is egyre nehézkesebb a fájdalomtól. A kérdésem hogy lehet e valamilyen köze az aranyérhez, ha nem akkor mi lehet az a duzzanat? Előre is köszönöm a rám szánt idejét és válaszát!

Tisztelettel?: V.Ferenc.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Ferenc!

Két dologra tudok gondolni. Vagy külső rögös aranyér, vagy kezdődő tályog. Az első lehetőségről a "Jön is, megy is...", a másodikról a "Tályog és..." c. cikkem szól.
Tályoggyanú esetén sürgősen sebészetre kell bemennie.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Felicitasz írta...

Annyira örülök ennek a cikknek, belinkeltem az egész oldalt egy szülés utáni problémákkal foglalkozó posztomba.

Amikor rátalálok valami ilyesmire, visszajelzésül és köszönetül szoktam kommentelni: éljenek azok az orvosok, akik a szabadidejük egy részét arra szánják, hogy tájékoztató és ismeretterjesztő anyagokat írnak.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

25 éves férfi vagyok.
Néhány hónapja időszakosan viszket a végbél körüli tájék. Az éjszaka során többször arra eszmélek, hogy ezt a területet vakarom. Ez a viszketés-vakarás csak éjszaka jelentkezik. Az említett terület a vakarás miatt enyhén kisebesedett.
Szeretném kikérni a véleményét, hogy mi okozhatja mindezt, és keressek-e fel esetleg szakorvost.
Köszönöm előre is.
Üdvözlettel,
T.N.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves T.N.!

Panaszát valószínűleg valamilyen gyulladás, fertőzés okozza. Ha a jobb oszlopban lévő feliratkozáskor kapott tájékoztatón alkalmazottak nem adnak megoldást, egy jó szakembert, bőrgyógyászt vagy proktológust keressen fel.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt doktor úr
36 éves , egészséges férfi vagyok , 2 hete vettem észre , hogy székelést követően kismértékű , véres a székletem eleje(felszíne). Azonnal elmentem sebészetre ahol az orvos megállapította , hogy végbél repedésem van ( ezt már szemmel is látta mikor széthúzta a fenekem)
Viszont semmi fájdalmam nincs, székletem normális, csak még látom az elején a véres részt, mely ugyan nagyon kismértékű de számomra igen zavaró
Az orvos írt fel kúpot, most ezzel kezelem magam , kérdésem , hogy mennyi a gyógyulás ideje ennek a betegségnek
Várom válaszát
Tisztelette
IVÁN

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Iván!

Nekem is gyanús a dolog, hogy nem típusos végbélrepedése van.
Javaslom, keressen fel egy jó szakembert, proktológust.
Ő majd eldönti, hogy inkább valamilyen fertőzésből, egyéb betegségből kialakult sebe van-e, vagy valamilyen más probléma, pl. aranyér.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

Eltünt a gyógyszertárakból Mastu kúp és kenőcs. A Hemorid összetétele nem ugyanaz, azt ajánlották helyette. Van olyan hatékonyságú ez is? Illetve van e ugyanolyan összetételű kúp mint a Mastu volt?

Köszönettel

Katalin

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Októberben derült ki, hogy az emésztőrendszeremet megtámadta a candida, és ez nálam haspuffadással és hasmenéssel jár. Azóta is betartom a diétát, de sajnos még nem gyógyultam ki belőle. Kb. 4 hete végbéltáji viszketés, majd kisebb dudor, aztán fájdalmas székelés, és most már rendszeres vérzés is kialakult. Kezdetben gyógyhatású kenőcsöt, majd kúpot használtam, most detralexet szedek, de igazán nincs javulás, illetve egyre rosszabbul érzem magam. Szeretném Önt felkeresni a rendelésén, de addig is, tudna valamilyen tanácsot adni? Nagyon szenvedek...
B. Kati

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Nov. végén volt egy fissura ani műtétem, minden rendben zajlott, de mostnában a végbélnyilásom falán kívűl ismét csipő viszkető fájdalmakat észlelek!Félek hogy ujra kialakult nálam a végbélrepedés!Mindenre odafigyeltem amire kellett , kemény székletem sem volt azóta! Mi lehet ez?

Köszönettel: Ibolya

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Katalin!

Tudtommal azért szűntették meg a Mastu forgalmazását, mert a hatóanyagok sok esetben allergiát okoztak (tapasztalatom szerint ez más szer esetén is ugyanúgy előfordul, kicsit én sem értem a dolgot). Épp ezért nincs pont ugyanolyan hatóanyagkombináció-tartalmú szer. Javaslom, panaszai alapján válasszon magának a fenti listából.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves B. Kati!

Esetleg megpróbálkozhat gombaírtó krémmel, erre leginkább a Terbisil krém 2x használatát javaslom.
Valószínű azonban, hogy kevert fertőzésről van szó, ilyen esetben általában csak kombinált antibiotikus kezelés szokott jó eredménnyel járni.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Ibolya!

Van, amikor a végbélrepedés műtétje nem nyújt megoldást, mert más probléma is fennál egyidejűleg. De persze nem mindegy, hogy milyen típusú beavatkozása volt.
Erről többet honlapomon, a jobb oszlopban lévő hivatkozásra kattintva olvashat.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Kedves Doktor Úr!
Végbélrepedés problémám volt...szúró érzés,picike vérzés...sajnos 1-2 hétig fennállt a dolog, ezért keletkezett egy picike kis bőrszerű valami,mint mikor a szám sarka berepedezik és gyógyulni kezd...az a kis "dudor" fajt olyankor... elkezdtem kenni Bepanthennel, és az étklezésemen változtattam sok gyümölcs, sok folyadék... a vérzés abszolut elmúlt,amúyg is csak egyszer volt, a széklet normális állagú, a fájdalom megszűnt...viszont az aksi bőrke igaz sokkal kisebb lett, de még ott van...kérdésem,hogy műtét nélkül lesz-e esetleg valami súlyos bajom,betegségem belőle,gondolok itt rákra stb... együtt lehet e vele így élni? A műtétet nagyon nem szeretném :-( Válaszát előre is köszönöm és további szép napot kívánok Önnek! Timó

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Timó!

Valószínűleg végbélrepedése lett, az a csomó, ha nincs panasz, kisebb lesz, de lehet, hogy nem múlik el. Viszont magában teljesen ártalmatlan.
A végbélrepedésről a jobb oldali oszlopban lévő hivatkozásra kattintva olvashat.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Kata!

Szerintem akár több probléma is fennállhat, lehet gyulladás, fertőzés, aranyér, stb. Háziorvossal ebben az esetben véglegesen nem sokra megy, mivel vizsgálat nélkül speciális kezelést sem kaphat problémájára, ezt csak proktológusnál kapja meg.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

melcsi írta...

Kedves Doktor Úr!
Másfél héttel ezelőtt volt egy műtétem, melynek során a linea magasságából egy széles alapú végbélpolipot távolítottak el. A fájdalom már jelentősen mérséklődött, sebváladék már nincs, viszont helyette kellemetlen szagú, gennyes váladék szivárog a végbélből.Nem sok, de ahhoz éppen elég, hogy az ember lánya kétségbeessen tőle. Ez normális a gyógyulkási folyamat során, van célszerű lenne minél hamarabb visszamennem a műtétet végző orvoshoz? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel, Melinda

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Melinda!

Szoktam mondani, hogy akár bele is férhet, de lehet, hogy a seb begyulladt. Javaslom, keresse fel az operáló orvosát, hogy eldöntse, kell-e esetleg külön erre kúpot vagy antibiotikumot kapjon.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
8 napja szültem. Aranyerem már a terhesség alatt is volt, de a szülés alatt rosszabb lett. A kórházban nagyon fájt, most szinte nem is érzem, csak a duzzadtabb részt, ahogy kitüremkedik. A székelés nem fáj,nem vérzik sőt, mintha jobb lenne utána.Eddig nyomkodtam vissza, de ma jöttem rá az itt olvasottak alapján, hogy ez külső dolog, ezért nem megy vissza.Sperti krémmel és kúppal kezelem. Nem tudom, hogy most a krémet érdemes-e még használni? Ami zavar, az az, hogy fölül összeesőbb és a legnagyobb részén sötét lila. Alul duzzadtabb(szerintem az az, amit szülés alatt sikerült összehozni, de nem értek hozzá), ott csak pár helyen lilás. Még két napja kékesebb volt, most már az is lilul, de nem olyan sötét, mint fölül az összeesett résznél. Akkor úgy sejtem ez rögösödött aranyér. Ami alul van az is ugyanúgy össze fog esni valamikor, mint a fölül? Vagy van külön olyan, hogy végbélvéna trombózis? Az ugyanez a rögösödött aranyér, csak máshogy nevezve? Azért érdekel, mert ezt a neten olvastam és ott erre azt írták, hogy ez a végbélvéna trombózis okozhat embóliát, itt viszont azt olvastam, hogy nem igen. Ami még zavar, az az, hogy a 38. héten nagyon magas fibrinogén szintet mutattak ki nálam. Fraxiparine-t kaptam, 0,4-et. Most 10,80 a fibrinogén szintem. Szúrom magam. De az érdekelne, hogy ez az injekció oldja- e úgy a vérrögöt, hogy csak egy darab szakad le és embóliát okozhat? Én már minden tünetet embóliának hiszek. Meg voltam fázva szülésnél, nagyon csúnyán köhögtem, eddig azt hittem, hogy még mindig az múlik el, de most már félek. Igazán nem kell köhögnöm, csak a maradék hörgést próbálom magamból kipréselni. Most emiatt lehet kicsit nehezebb a légzésem, és maga a köhögés nem véres, csak, ha erőltetem a köpést és nem fáj a mellkasom... Tudom, ez nem ide tartozik, csak én már félek beszúrni magamnak. Lehet szúrni a szurit?
Bocsánat a sok buta kérdésért, de nem értek a dologhoz és szeretnék most már tisztában lenni ezekkel.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, Brigi

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Brigi!

A külső, rögös aranyeret, ha nem okoz panaszt így szülés után kenheti, de ha nem keni, sem fog semmi történni.
Ez a vérrög trombus, a folyamat elnevezése trombózis. Az aranyerek a záróizmokon belül vannak, onnan tűszúrásnyi lyukakon, a vénákon keresztül még akarattal sem tudja átnyomkodni a feszes izomzaton át, tehát nem kell ezzel kapcsolatban félnie, nem okoz embóliát. A kismedencei, tehát mondjuk a méh-végbél körüli vénás hálózat (ez tulajdonképpen a hasüregen belül van) trombózisa okozhat embóliát, de ez "egy emelettel" lejjebb van. Ezért (is) a szuri mehet tovább.
Az aranyér amikor összeesik, esetleg egy kitágult bőrredőt hagy maga után. Most ezzel ne is foglalkozzon, ha panaszt nem okoz. A későbbiekben, úgy 4-6 hónap múlva már elválik, hogy az esetleges kényelmetlenségtől kell-e az eltávolításán gondolkoznia.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

gaby85 írta...

Kedves doktor úr!

A kérdésem túl intim,de valószínűleg nem én vagyok egyedül a problémámmal.27 éves vagyok és kb. 16 éves korom óta van aranyerem,ami nekem folyamatosan kint is van.Próbálkoztam mindenféle kenőccsel kúppal,nem volt hatásos,elmentem egyszer orvoshoz,ami olyan élmény volt,hogy azóta bevallom őszintén nem mertem,fogta az orvos dúrván visszatolta és közölte: ,,tessék már nincs is kint,, persze egyből utána vissza is csúszott.Az intim része az anális szex.Sokszor vágyom rá,de tudom nekem nem lehetne,ezért nem is nagyon merünk próbálkozni,de én szeretném.Kellemetlen ezt így leírni mindenki elött,de szerintem más nő is van így ezzel.Gyermekem sincs még és mielött lenne mindenképp helyre kellene ezt tenni.

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel:Gabriella

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Gabriella!

Kérdése annyira intim, hogy fel sem tette :).
Ez a külső bőrlebeny, a "szirom" lényegi gondot nem szokott okozni, vagy ott marad, vagy egy kisebb, helyi érzéstelenítéses műtéttel onnan eltávolítható. Erről többet a "Jön is, megy is..." c. cikkem végén talál.
Az anális szex orvosilag nem javasolható, véleményem szerint egészséges esetben megkötésekkel ugyan (ritkán, finoman, előkészülve, egyetértésben), de nem okoz bajt.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr,

Én igazából azt sem tudom, hogy Önt kéne-e kérdeznem. Eddig fel sem merült bennem, hogy aranyerem lenne, soha nem fájt ott, széklet nagyjából rendben.

Észrevettem egy bőrdarabkát a hüvely és az ánusz között, ami nem fáj. Soha nem is fájt, azt hittem normális. A múlt héten sikerült valamilyen oknál fogva bepállnia(mellette a hajlatban), tettem rá teafaolajat, majnem el is múlt és most maradt egy feszülő érzés ami végülis nem a bőrdarabkánál van hanem mellette (bal oldalt).

Előre is elnézését kérném, ha leírásom kicsit zavaros. Ezzel együtt, tudna nekem véleményt mondani, milyen orvoshoz forduljak (kell-e)? Szeretném még hozzátenni, nem tudom, hogy releváns-e, de kb. két napja egy csomó jelent meg szintén bal oldalt a combhajlattól kicsit feljebb (ugye az már a női nemiszerv felső része) amit ha megnyomok kicsit fáj, mára viszont már kezd is elmülni, alig érzem.

Válaszát előre is tisztelettel megköszönöm.

Üdvözlettel,
Erzsébet

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr,

Jártam Önnél aranyér problémával, (hirtelen kettő is elővarázsolódott)vizsgálat után a Pr. Forte-t ajánlotta, 2 éve is ezt használtuk, akkor ez nagyon gyorsan megszűntette az aranyeret. Most már eltelt 6 hét, jelentősen javult az állapot, de nem tűntek el teljesen, pici borsónyi csomók maradtak. Azt szeretném megkérdezni, hogy válthatnánk e krémet, ami esetleg felgyorsítaná a javulást, vagy várjunk tovább türelemmel. Köszönettel, Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Erzsébet!

A téma az enyém :).
Ez a bőrnyúlvány (szirom) be tud pállani, ekkor begyullad. Ha ez rendszeres, ennek eltávolítása szóba jön (ez olyan, mint egy anyajegyműtét).
Fokozott figyelmet érdemel a tisztán tartás, beizzadás miatt.
A másik csomó nem tudom, micsoda.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Péter!

Posterisan? Plerudin? Ne haragudjon, sajnos nem emlékszem a keresztneve alapján.
Ha Plerudin, szerintem lassan leállhat vele, még egy 6 hét türelem, ha utána sem múlik el teljesen, legalább egy kontroll javasolt.
Ha Posterisan, azt mindenképpen hagyja abba.
Üdv:

dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt dr. Bánfalvi Péter

Én egy 50 éves nő vagyok aki végbél záróizom gyengeségbe szenved és Debrecenbe járok (tőlem 400km ) ELEKTROSTIMULÁLIÓS kezelésre , és a felől szeretnék érdeklődni hogy a Doktor nő tudna-e másféle kezelést ajánlani erre a betegségre, mivel már 80. kezelésen túl vagyok eredménytelenül és hogy a kezelésemnek van-e valami mellékhatása.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Holló Zoltánné

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Asszonyom!

Sajnos, tudtommal kis Hazánkban elég szűkösek a záróizom-elégtelenség kezelésére szolgáló lehetőségek.
Az izomgyengeség több okból ki tud alakulni, és a megfelelő okot kell kideríteni. A probléma elég komplex, és én közel sem mondanám magam szakértőnek, így segíteni sem tudok. Mindenesetre mellékhatásról nem tudok.
Üdv:

Dr. Bánfalvi Péter

Darkcore X írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Tisztelt dr.Bánfalvi Péter

Én egy 24 éves férfi vagyok aki most először tapasztal aranyeret.Két napja volt egy nehéz széklet és tegnap tapasztaltam ,hogy belül lett egy..zöldborsó nagyságú hólyag amit most Sperti preparationnal kenegetek mivel van hozzá aplikátor.Elfog tünni pár nap utána?Vagy csak a fájdalmat tünteti el?Vegyek inkább kúpot?Viszketés vagy vérzés még nem volt.Csak nagyon haloványan,picikét fáj.

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves kérdező!

Panaszai leginkább rögös aranyérre utalhatnak, kérem a "Jön is, megy is..." c. cikkemet olvassa el!
Üdv:

Dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

A segítségét szeretném kérni.
Nincsenek széklettartási problémáim, nem fáj, és nem is kellemetlen a székletürítés. A széklet szagát viszont érezni lehet. Ha ülök, ha mozgok, akkor is érezhető. Mások is észrevették. Néhány éve eléggé erőltettem a székletürítést, kapcsolatban állhat-e ezzel? Ez a záróizmokkal összefüggésben van? Elég kellemetlen ez a mindennapjaimban.
Van erre valamilyen megoldás? Nagyon kellemetlenül érzem magam emiatt. Eddig orvost nem mertem felkeresni, illetve nem is tudom, milyen szakorvoshoz kellene fordulnom?
Előre is köszönöm a válaszát!

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves érdeklődő!

Gasztroenterológus szakembert keressen fel, nem annyira végbél-,, inkább emésztési problémára gondolok.
Üdv:

Dr. Bánfalvi Péter

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Bejelentkeztem Önhöz egy vizsgálatra, amivel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy a vizsgálat menstruáció alatt is elvégezhető-e vagy ilyen esetben érdemes inkább egy új időpontot kérni.

Előre is köszönöm a válaszát!

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Hölgyem!

A vizsgálat menstruáció közben is elvégezhető, legszerencsésebb talán a tampon használata ilyenkor.
Üdv:

Dr. Bánfalvi Péter

Katchov Sergei írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Én egy 45 éves férfi vagyok. Pyroli baktériumot fedeztek fel nálam. Kaptam gyógyeres kezelést, most nem fáj a gyomorszájam de szokott égni a gyomrom. Aggodalmat bennem híg és olykor véres székletem okoz. Visszamentem az orvoshoz, kúpot és tablettát írt fel nekem, amit szedek de a székletem még mindig véres.

Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Már több mint egy éve, hogy észleltem, hogy a korábbi teljesen problémamentes székeléstől eltérően, hirtelen problémáim akadtak. Úgy kezdődött, hogy első alkalommal, több mint egy hétig nem éreztem, hogy wc-re tudnék menni, igazából jelentkezett puffadás is, de nem éreztem, hogy szorulás okozná a problémát, egyszerűen nem éreztem a megfelelő ingert. Azóta folyamatosan, vagy inkább időszakosan van ezzel problémám, sokszor 4-5 napig nem tudok elmenni, ilyenkor szűzteát szoktam alkalmazni, amiből reggel és este egy tea elfogyasztása mindig segíteni szokott.

Kb. 3-4 hónapja jelentkeztek már olyan tünetek is, mint az erőteljes puffadás, hasi fájdalom, a bogyós széklet nagyon gyakran előfordult, és két ízben vérzés is. Első esetben egy nagyobb mennyiségű vér távozott a széklettel együtt, mely után orvoshoz is fordultam azonnal, ott azonban azt mondták, hogy nincs semmi baj, kisebb aranyerek láthatóak, de ezeknek még kezelését sem javasolták, csupán rostdús étrendet és sok folyadékot, amit egyébként már nagyjából a problémák jelentkezése óta be is tartok szigorúan. A második alkalommal egy kisebb mennyiségű vérzést tapasztaltam csupán.

Azonban a gasztroenterológiai vizsgálat során béltükrözést javasoltak, amit főleg az esetleges lelki okok (az ez miatti aggódás) megszüntetése miatt vállaltam is, a sok rossz vélemény ellenére. A vizsgálaton (már ameddig eljutottak a sima érzéstelenítés nélküli vizsgálat során) semmit sem találtak, csupán néhány aranyérről számoltak be, aminek kezelését az orvos javasolta, bár őszintén szólva hiába kérdeztem túl sok tájékoztatást nem is adott róla, így önálló találgatásba kezdtem.

A gyógyszertárban egyébként azt javasolták, mivel sem fájdalom, sem váladékozás, sem különösebb külső látható jele nincs, csupán a kétszer előfordult vérzés, hogy elég számomra a Reparon kenőcs használata. Ezt a kenőcsöt egyszer már használtam is, de amikor utánaolvastam a blogjában egy kicsit elbizonytalanodtam, és ebben szeretném a szíves segítségét kérni.

Az lenne a problémám, hogy úgy érzem nem biztos, hogy a tüneteimnek és a jelenlegi állapotomnak megfelelő kezelést választottam, hiszen bizonyos fertőzések kezelésére és váladékozásra ajánlják ezt a gyógyszert, ami úgy gondolom nálam nem jelentkezik. Egyedül a két alkalommal tapasztalt vérzés és az orvosok észlelése mutatott rá az aranyerek jelenlétére.

Ilyen esetben mit javasol a doktor úr? Milyen gyógyszert érdemes használni ilyen esetben? Érdekelne az is, hogy ártani árthat-e nekem ez a gyógyszer, amennyiben nem jól választottam? És ha ajánl számomra valamit, vagy alkalmasnak találja ezt a szert, kérem tájékoztasson arról, hogy milyen időközönként használjam, ilyen enyhe tünetek esetén, és mennyi ideig szükséges ez?

Hozzátenném, hogy 23 éves leszek csupán, ha ez számít.

Segítségét előre is köszönöm!

I.Artur írta...

Kedves Doktor Úr!

Egy eleg sujos hatgerinc muteten estem at es sajnos ket honapja szekletrekedesem van ami azt jelenti, hogy a vegbel vegen levo zaroizom annyira ossze huzodik, hogy nem akar vagy csak nagyon-nagyon nehezen enged ki uriteskor. Sajnos nem szabad erolkodnom a mutet miatt. Voltam kivizsgalason is, de azt mondtak ez a trauma miatt van, nincs aranyerem meg mas elvaltozas sem. Etkezest is irtak ki. Kerdezni szeretnem, hogy hogyan lehetne ezt az izmot ellazitani?
Koszonom elore valaszat!
Tisztelettel,
I.Artur

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Kachkov Úr!
Érdemes egy kicsit nyomatékosabban kérnie orvosától, hogy a székelési panaszai miatt további vizsgálatai (pl. kolonoszkópia) legyenek.
Üdvözlettel.
Dr. Bánfalvi Péter
Proktológus

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Hosszan Kérdező!
Szerintem mindent jól csinált, nyugodjon meg, ha panasza nem ismétlődne meg, a továbbiakban semmilyen teendője sincs.
Üdvözlettel.
Dr. Bánfalvi Péter
Proktológus

dr. Bánfalvi Péter írta...

Kedves Artúr!
Záróizom lazítókat szakember írhat, a székeles komfortosabá tételén kívül egyebet nem tud tenni.
Javaslom, iratkozzon fel az Aranyér titkokra, ott sok hasznos tanácsot kaphat.
Üdvözlettel.
Dr. Bánfalvi Péter
Proktológus

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Olvastam a blogját, nagyon sok hasznos infó található itt.

Sajnos én komplex betegségben szenvedek.

Aranyerem van, 2-es azaz nem túl nagy, ami be van gyulladva a végbéllel együtt, és valamikor végbélrepedésem is keletkezik, valószínűleg a reflux miatt, ami a székletre is kihat így könnyebben előfordul a végbélrepedés, (ez a tapasztalatom) és ilyenkor záróizomgörcs is előfordul.

Kérdésem az lenne, hogy a gyógyszeres kezelésen túl ami itt a blogon megtalálható, milyen "praktikákkal" tudnám öngyógyítani magam ilyen komplex tünetekkel? Amihez nem kéne más mint odafigyelés...

Illetve melyik tünetre/problémára fordítsak nagyobb figyelmet, ami közvetlenül kezelve, kihat közvetve a többi problémámra is?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Dávid

Ha hasznosnak találta a Blogot, kérem, a szponzorációhoz kattintson a reklámra!